Sztárok

Ma talán férjhez megy Jennifer Aniston

Nem kapkodta el a színésznő és a vőlegénye a házuk felújítását, annyi biztos, de most hétvégén végre beköltöznek új otthonukban. A vendégek pedig nem tudhatják, hogy lakásavatóra vagy esküvőre hivatalosak.

Másfél évvel ezelőtt vásárolta meg Jennifer Aniston és Justin Theroux a közös Los Angeles-i házukat, amelynek átalakítása mostanra fejeződött be. Azok szerint, akik már látták, valóságos műremek lett. „Ezen a hétvégén beköltözhetnek – mesélte az E! News internetes oldalnak a pár egyik ismerőse – Mindketten alig várják már, hiszen hiába élnek együtt már másfél éve, most érzik igazán, hogy összeköltöznek, hiszen ez a ház mindkettőjüké.”

Ma talán férjhez megy Jennifer Aniston

Az ismerősök alig várják a lakásavatót, mivel a színésznő korábban megígérte: amint beköltöznek, hatalmas partival ünneplik majd meg Justinnal a közös otthonukat. A vendégek azonban most sem tudják, vajon lakásavatóra vagy esküvőre készüljenek. Theroux tavaly augusztusban a saját születésnapján kérte meg Aniston kezét, és akkor azt mondták, nem halogatják sokáig az esküvőt. „Jelenleg a munka és a házunk felújítása sok energiát vesz el, de amint lehet, belevágunk az esküvő szervezésébe” – mondta a színész.

Ma talán férjhez megy Jennifer Aniston

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése