– Te alakítod a Thália Színház Starfactoryjában Ramit, aki szép sikert ér el egy tehetségkutatón, azonban mégsem nyer, és megküzd azzal, hogy ő talán csak egy hullócsillag a sok közül. Nem tévedek, hogy te is éreztél hasonlót?
– Ilyen szempontból nagyon az enyém a szerep! (Mosolyog.) Persze én is szenvedtem attól, hogy míg az X-Faktor ideje alatt és utána is sokáig tele volt velem a sajtó, egyre-másra jöttek a felkérések, később ez fokozatosan lecsengett és egyszer csak visszacsöppentem a régi életembe. Suliba jártam, a szüleimmel, a barátnőimmel voltam. Szóval újra úgy éltem, mint egy tizenéves lány. Bevallom, pánikba estem. Nagyon megszerettem az éneklés világát és féltem, hogy ennyi volt…
– És mi történt aztán? Merthogy valamiért most itt beszélgetünk…
– Megtalált engem Bognár Tibi, az én szuper menedzserem. Emellett lett saját dalom, saját klipem, elindultak a dolgok, akkor, amikor már nem is számítottam rá! Amikor pedig megtudtam a többkörös casting után, hogy enyém lett Rami szerepe, végre tisztán láttam, hogy merre tovább. Most itt vagyok, és nézd csak! Ott, a büfé túloldalán! Koltai Róbert! Hihetetlen érzés, hogy vele játszom együtt!
– 18 vagy, és érettségi előtt állsz. Valamennyire azért visszarázódtál a suliba? Szigorú szüleid vannak, ha jól tudom…
– Az iskolában behoztam a lemaradásomat, de nem apa és anya unszolására. Egyszerűen tudom, hogy fontos a tanulás, és kész. Bíznak bennem és egyre kevésbé korlátoznak, aminek nagyon örülök, mert élvezem a színházi premieridőszakkal együtt járó sok elfoglaltságot és szabadságot. Csak azt sajnálom, hogy nem ismerem eléggé a várost és gyakran eltévedek, ezen kívül sokszor esem alaptalanul pánikba. Például múltkor nagyon éhes voltam, a büfében elfogyott a szendvics, nekem pedig csak pár percem volt, hogy bekapjak valamit. Teljesen elveszítettem a fejem, mert nem tudtam, hol szerezzek kaját. De aztán összeszedtem magam és eszembe jutott, hogy az Oktogon tele van gyorséttermekkel! Most szólj hozzá, még mindig ennyire gyerek vagyok! (Nevet.) Ebbe azért valószínűleg a fáradság is közrejátszott.
További fotókért kattints a képre!
– Nekem azért úgy tűnik, kicsit felnőttél. Egy visszahúzódó, félénk kislányra emlékszem, aki hetente csak egyszer találkozhatott párjával…
– Jaj, mikor volt már az! (Legyint.) Szerencsére azóta sokat lazult az otthoni gyeplőm, és képzeld, kilenc hónapja újra párkapcsolatban élek. A barátom, Balázs bajai, de Pesten jár egyetemre, és most, hogy a Tháliában próbálok-játszom, szinte minden nap találkozunk. Ő is nagyon szeret énekelni és régebben kicsit a színházi világban is dolgozott már, így bőven akad közös témánk. Szerencsére a szüleim is kedvelik őt, és tudják, hogy vigyáz rám a fővárosban.
– És ki vigyáz rád a színpadon? Rögtön képes voltál felnőni a színésznői feladatokhoz?
– Én ezt így még nem mondanám. Ha kérdezik, azt szoktam mondani, most színésznő lettem, vagy mi. Aki például vérbeli színésznő, az egyik partnerem a darabban, Gubás Gabi. Úgy szeretem, és úgy felnézek rá, hogy remegett a térdem, leblokkoltam, amikor a közös jelenetünkre került sor a Starfactoryban. De a kedvessége, a segítőkészsége hamar feloldott engem. Remélem, egy nap majd én is így segíthetek valakinek, aki egyszer csak tizenévesen a színházba csöppen, tapasztalat nélkül, a semmiből. Mert ezt a fogadtatást és szeretetet, amit itt kaptam, nem fogom elfelejteni!
