nlc.hu
Sztárok
Klapka György beszólt Somának

Klapka György beszólt Somának

Üzlete fölötti titkos lakásában főzött Klapka György a vacsoravendégeinek. A Hal a tortán című műsor sztárja csak azután bólintott rá a tévés felkérésre, hogy átfutotta a vendéglistát.

Klapka György nem először főzött a Hal a tortánban, csakhogy most előbb elkérte az asztaltársaság névsorát, és csak ezután mondott igent – írja a Blikk. Az öt évvel korábbi tévés szereplése – amikor Mary Zsuzsival főzött – ugyanis rosszul sült el; elmondása szerint a vendégek a mulatás hevében nem tudtak uralkodni magukon, és randalíroztak nála. Most azonban erre nem került sor, a 85 éves üzletember – aki milliókért nyaraltatja a beosztottjait – a Vámház körúti üzlete feletti lakásában látta vendégül Növényi Norbertet, Fenyő Ivánt, Kovács Patríciát és Somát. A saját üzletében tolvajt fogó Aranyember nehezen járt a vacsoravendégei kedvében. „Patrícia vegetáriánus, húst nem, de mást evett. Soma azonban igazi »dilis«, a tojást és a sajtot sem ette, mert állatból jött ki, sőt még a leveszöldség sem kellett neki, mondván, hús mellett főtt. A gyümölcstálnál már rászóltam: azt se egye, mert méhecske porozta be! A fiúk rendesen ettek” – árulta el Klapka, aki még neves vendégeinek sem terített a színarany evőeszközkészletével.

Klapka György beszólt Somának

 

Kövess minket a Twitteren is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top