Sztárok

Életet mentettek a stand-uposok

Lebeszélték Aranyosi Péterék az öngyilkosságról a vonaton megismert magyar lányt Angliában. A kint dolgozó fiatal egy szakítás miatt annyira kétségbe volt esve, hogy a vonat elé akart ugrani.

Életet mentett Aranyosi Péter és Beliczai Balázs – írja a Blikk. A két humorista az angliai Bristolba volt hivatalos, hogy a kint élő magyaroknak standupoljanak, amikor is a Londonból induló vonaton belebotlottak egy magyar lányba, aki – mint kiderült – egy szakítás miatt nagyon maga alatt volt. Elkeseredésében olyanokat mondott, hogy vonat elé ugrik bánatában, mert már nincs értelme az életének. Aranyosiék átérezték a helyzetet, ezért mindent megtettek, hogy észhez térítsék a lányt, mielőtt tényleg valami őrültséget tesz. A két humorista azonnal vigasztalni kezdte, hogy jobb belátásra bírják. A két és fél órás vonatútból körülbelül két órát töltöttek azzal, hogy megértessék a lánnyal, ne csináljon hülyeséget. „Úgy döntöttünk, hogy még véletlenül sem hagyjuk őt magára. Karon fogtuk, és együtt kivezettük a vasútállomásról, nehogy butaságot csináljon. Próbáltunk udvarolni neki egy kicsit, még egy-két humort is bedobtunk, hogy jobb kedvre derüljön” – árulta el Aranyosi.

Aranyosi Péter - Fotó: RTL Klub / Sajtóklub
Aranyosi Péter Fotó: RTL Klub / Sajtóklub

 

Kövess minket a Twitteren is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top