Csalással vádolják Hajdú Péteréket a versenyzők. A lányok azt állítják, hogy a producer választotta ki a nyerteseket – írja a Blikk. A szépségkirálynő-választás körüli botrányt Kocsis Korinna robbantotta ki, aki nem tartott igényt a Miss Intercontinental címre. Vasárnap már egy másik döntős, Vígh Diána is csalást kiáltott; állítja, a verseny nem volt tiszta, ugyanis Hajdú választotta ki a győztes lányokat. „A szüleim a zsűri mögött ültek, konkrétan üres papírokat szedtek össze. (…) Gratulálok a győzteseknek, akiket Hajdú Péter kiválasztott!” – háborgott a lány a Facebookon, Kárpáti Rebekára és Rákosi Annamáriára utalva. Kárpáti Rebeka, aki a Miss Universe Hungary címet nyerte el, azonban örül a sikernek, és a botrány helyett az érettségire készül. „Mondhatnak bármit, nekem csak az számít, hogy tudom, becsülettel nyertem” – jelentette ki a 19 éves lány, aki korábban már több szépségversenyt is megnyert. Hajdú bosszút sejt a lázadozó lányok szavai mögött. „Senki sem gondolhatja komolyan, hogy a zsűritagok így blamálnák magukat” – hangsúlyozta a producer, aki szerint a műsorból két éve kizárt Korinna előre eldöntötte, hogy ha nem lesz első, botrányt csinál. A csalást kiáltó lányok minden bizonnyal jogi szankcióra számíthatnak. Hajdú és neje ugyanis a bíróságon akarnak elégtételt venni, mivel a lányok megsértették A Szépségkirálynő zsűrijének jó hírnevét, mondván csaltak, sőt rossz hírnevét keltették a műsornak.