nlc.hu
Sztárok
Ilyen vagány apuka Pachmann Péter – fotók

Ilyen vagány apuka Pachmann Péter – fotók

Pachmann Péter kisfia, a nyolcéves Balázs imádja a kalandokat, és édesapja mindent megtesz, hogy minél több élményben legyen része. A minap a tököli repülőtéren futottunk velük össze, ahol a műsorvezető elárulta: ha rajta múlna, bizony a repülők közelébe sem menne!

Balázs egészen pici kora óta rajong a repülőgépekért, szinte még beszélni sem tudott, amikor már az volt a vasárnapi program, hogy édesapjával együtt nézték a kifutópályán fel- és leszálló járatokat. Most pedig épp egy sétarepülő pilótafülkéjét tanulmányozták Péter pilóta barátja, Villányi-Kollár Dusán közreműködésével, aki bármikor szívesen felviszi Balázst a levegőégbe. „Korábban, tudósítóként gyakran kellett repülővel mennem a különböző külföldi helyszínekre – meséli a Tények műsorvezetője. – Innen a tököli reptérről is gyakran indultunk, katonai gépekkel. Nem igazán éveztem, főleg amikor háttal kellett ülnöm és úgy fel- és leszállni. Bevallom, gyakran féltem is ezekben az ingatag kisgépekben, és kissé fóbiás lettem. De persze szülőként mindent megteszek a világot felfedezni vágyó gyerekemért!”

Ilyen vagány apuka Pachmann Péter - fotók

És hogy mi lesz a következő közös projekt vagy pasis program? Balázsnak nagy álma, hogy homokvárat építhessen az olasz tengerparton, és az apukájának feltett szándéka oda is elvinni őt. Sosem unatkoznak, ha együtt vannak: a napokban egy rockkoncertre is ellátogattak, ahol Balázs buzgón mutatta kis kezével a metálvillát.

Ilyen vagány apuka Pachmann Péter - fotók

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top