Új munkahely: OK
„Anno a főnökeimmel közösen döntöttünk úgy, hogy eljövök a VIVA-tól. Hét és fél évig dolgoztam ott, a főiskoláról egyenesen náluk landoltam. Igen, elismerem, nagyon vágytam rá, hogy máshol dolgozzak – hiszen már régóta ugyanazokkal az emberekkel beszélgettem ugyanazokban a műsorokban. Meg lássuk be, fel is nőttem; közel harmincévesen, két gyerekkel már nem voltam hiteles arca a fiataloknak. Ám utólag be kell valljam: nem voltam felkészülve arra, hogy ilyen nehéz lesz a civil életben boldogulnom. Mert hogy más csatornánál kuncsorogjak munkáért, az sohasem volt az én műfajom – ráadásul akkor annyira más életre vágytam, hogy tényleg vonzott a kamerán kívüli világ. Így a kommunikációs diplomámmal, nulla szakmai gyakorlattal próbáltam elhelyezkedni. De én ezt egyáltalán nem bántam, már alig vártam, hogy új terepen bizonyítsak, még úgy is, hogy tudtam: kezdetben nem lesz más dolgom, csak a kávéfőzés. Ám még erre sem kaptam lehetőséget! Ami a celebvilágban foglalkoztatottá tett – a válásom, a két gyerekem, hogy levetkőztem a Playboynak –, az mind negatívan csapódott le a HR-eseknél. Több mint száz helyre küldtem el az önéletrajzomat, de mindössze három helyre hívtak be, igaz, oda is csak azért, hogy megkérdezzék: »Ez most komoly?!« Ahelyett, hogy az angolomat tesztelték volna, inkább az érdekelte őket, nem lenne-e degradáló, ha más utasítgatna. Nem értettem, én csak dolgozni szerettem volna – de nem hagytak. Féléves idegtépő várakozás után végre egy főleg külföldi reklámfilmeket forgató cégnél kaptam egy asszisztensi munkát – imádtam! Onnan már áthívtak egy reklámügynökséghez, azt is szerettem. De nem hazudok, amikor a Facebookon rám írt az RTL Klub, hogy behívnának egy castingra, csak nem tudják a számom, nagyot dobbant a szívem. Be kellett látnom, hiába vágytam én »B« tervre, igazán az »A« megy nekem… Emlékszem pontosan a napra: március 4-én vezettem először a Reflektort.”
Jóban lenni az exszel: OK
„Lackával, vagy ahogy mindenki ismeri egykori VJ-társamat, Timóval végre rendeződött a viszonyunk. Egy válás mindig nehéz menet, a mi kapcsolatunk sem jelentett ez alól kivételt. Most már sajnálom, hogy nem előbb mondtuk ki: itt legyen a vége. Sok feszültségtől megkíméltük volna magunkat, a gyerekeket, ha korábban lépünk. Szerencsére mindenben számíthatok rá. Együtt döntünk a fiúk dolgaiban, akiket nagyon szeret. Sokat is vannak együtt, ami persze nekem is jó, hiszen akkor kapcsolok csajos üzemmódba.”
Vivától a Reflektorig – így változott át Ada:
Szerelmesnek lenni: OK
„Nem tagadom, volt bennem félsz, hogy mi lesz velem szerelmi téren… Az ikrek hiába tüneményesek, azért ilyen szempontból feladták a leckét. A válás után pont ezért semmi komolyban nem gondolkodtam. Hetente kaptam magamtól egy estét, amikor bulizni jártam a barátnőimmel. A sajtó összehozott még Dzsudzsák Balázzsal is, de csak kacsa volt az egész. Pont azon a partin, amikor mindenki szerint összejöttünk, találkoztam egy másik fiúval. Egy gimis osztálytársam haverjával, Ákossal. Szimpi volt, de eszembe sem jutott, hogy lehet köztünk valami. Teljesen véletlenül futottunk fél év múlva össze. És mielőtt még mindketten észbe kaptunk volna, szerelmesek is lettünk. Nem tudom, ki ijedt meg ettől az egésztől jobban. Aztán úgy döntöttünk, pánik helyett inkább élvezzük az életet, majd lesz, ami lesz. Szépen lassan a fiúk is megismerték Ákost, »összefutottunk« állatkertben, játszótéren… Aztán egyszer pont ők kérdezték meg tőle: nincs-e kedve feljönni hozzánk játszani. Azóta is odavannak érte – igaz, az összeköltözés még várat magára. Imádom, hogy megérti a pörgős életemet. Brand managerként dolgozik, tehát belelát a média világába, mégsem celeb – tökéletes kombináció a számomra!”
Önmagamra találni: X
„A világon a legjobb dolog anyának lenni – csakhogy a gyerekek fenekestől felforgatják az ember életét, illetve gondolkodását. Még ma is alig hiszem el, hogy a főzés lett a hobbim… Általában mindennap van meleg étel otthon. A takarításba is úgy belejöttem, hogy fél óra alatt mindennel megvagyok. De lassan rájövök arra is, nem ártana nekem sem, ha kicsit néha ki tudnék kapcsolni. Hiába dolgozom, barátnőzök, vagy »ákosozom«, mindig ott járnak a kicsik a fejemben. Amióta elsősök, pláne így van ez, folyamatosan azon agyalok, mit ne felejtsek el nekik bepakolni – nehogy őket szidják le miattam. Anyukámék pont azért, hogy picit pihenjek, a suli végén kiviszik magukhoz az ikreket egy hónapra Angliába. Mit tettem én, amikor ezt megtudtam? Majd elájultam. Hiszen mit kezdek nélkülük?! Kinek főzök kakaót?! Annyira bepánikoltam, hogy szerveztem magamnak programot. Egyébként is aktuális volt a nagyobb lakásba való költözés, most már biztos, hogy akkor fogom kivitelezni. Le van rendelve a festő is, biztos, ami biztos.”
Sportos üzemmód: OK
„Oké, tényleg szerencsés alkat vagyok, hiszen alapból bármit megehetek, nem hízok el. Viszont látom: minél idősebb az ember, annál nehezebb megálljt parancsolni a felesleges kilóknak – valamiért onnantól már nem érvényes a fenti tétel. Tavaly, a harmincadik szülinapomon új életet kezdtem: újra edzek. Mivel kiskoromban versenyszerűen ritmusos sportgimnasztikáztam, van egy jó kis alapom. Amióta kondizom, újra látom is ezeket az izmokat… Feszesedek, amit csak még inkább előhoz, ha van erőm betartani a szénhidrátmentes diétát.”
Egyedül boldogulni: X
„Az egyik fő támaszom hosszú évek óta az apukám anyukája volt. Hozzá költöztem haza Angliából tizenöt évesen. Amikor megszülettek az ikrek, akkor se mentünk tőle távol, csak a szomszéd lakásig. Ő volt a legnagyobb segítségem, bármikor rábízhattam a fiúkat. Még sportolni is csak úgy tudtam, hogy este, amikor a srácokat letettem aludni, áthívtam, ő pedig olvasott a kanapén, míg én zárásig a teremben tapostam. Ősz óta azonban betegeskedett. Volt visszérműtéte, kapott csípőprotézist, járt rehabilitációra, de csak nem javult. Az orvos azt mondta, legyek vele kemény, mert csak elhagyta magát. Az voltam. Már sohasem fogjuk megtudni, hogy miért, de március 30-án meghalt. Sokkot kaptam. A lelkiismeret-furdalástól, a hiányától, attól, mit mondok a fiúknak… Anyuék, amint tudtak, repültek haza, de a lényegen semmi sem változtat, itt maradtunk nélküle. Három héttel azután, hogy végre rendeződött az életem. Az ikrek előtt nem mutatom, néha mennyire kétségbeesek, hogy nekik könnyebb legyen. Együtt határoztuk el azt is, hogy átköltözünk az ő lakásába – így olyan, mintha mindig velünk lenne.”
