Sztárok

Lányokat futtatott a TV2 volt sztárja

Szorul a hurok a Dubajba magyar prostituáltakat közvetítő lányfuttatók körül, akik közül az egyik a TV2 képernyőjén szerzett ismertséget – állítja a Bors.

Lezárult a nyomozás az úgynevezett Dubaj-ügyben. Mint a Bors írja, lányokat, közöttük ismert sztárokat, szépségkirálynőket is futtattak esetenként szintén közismert emberek (szépségkirálynők, ismert modellek, sőt egy politikusfeleség neve is felmerült). Mindez pedig jórészt azért sikerülhetett, mert egy szintén ismert médiaszereplő részletes vallomást tett a rendőrségen. A bulvárlap értesülései szerint az illetőt, aki a döntőnek is nevezhető vallomást tette, a TV2 egyik műsorából ismerhette a fél ország. Már akkor is 30 felett járt, a karrierjéből végül semmi nem lett. A megélhetése miatt azonban nem kellett aggódnia, mert ezt követően – a párjával együtt – lányok közvetítésével kezdte keresni kenyerét: szexmunkára közvetített hölgyeket többek között Szaúd-Arábiába, Németországba, de számos, „elit” magyar megrendelőnek is.

Kövess minket a Twitteren is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top