Sztárok

Ebből él most az egykori villalakó

Jól kaszál a dinnyeárulásból.

Kipróbálta magát Angliában, dolgozott gyárban, volt munkanélküli… Most újra dinnyét árul VV Fecó, akit tavaly ugyan 150 ezer forintra bírságolt meg az adóhatóság, idén mindent szabályosan csinál. Azt mondja, most jól megélnek a dinnyézésből az asszonnyal, de csak szeptemberig. „Két helyen dolgozunk az asszonnyal. Jól megy a biznisz, én naponta két-három mázsát, ő pedig másfél-két mázsát ad el. Általában reggel hét órától délután ötig árulunk, akkor kell mennünk a gyerekekért… Kilóját 50 forintért veszem, a duplájáért pedig eladom. Június végétől csináljuk, terveink szerint szeptemberig. Most egy kicsit fellélegeztünk, mert már ki tudjuk fizetni előre a szeptemberi lakbért, és meg tudjuk venni a gyerekeknek az iskolakezdéshez a tanszereket és a szükséges dolgokat” – mondta a Blikknek Fecó, aki azt tervezi, hogy a dinnyeszezon után újra a gyárban vállalna állást.

Ebből él most az egykori villalakó

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top