Sztárok

Miamiból a francia Riviérára ugrott át Győzike lánya

Az egykori showman azt állítja, lánya a saját pénzéből fizeti a luxusutakat.

Miamiból a francia Riviérára ugrott át Győzike lányaAhogy arról már korábban is beszámoltunk, Győzike lánya Miamiban vesz részt egy nyelvtanfolyamon. A lány a képek tanúsága szerint jól érzi magát a francia Riviérán is, ahova azért utazott, hogy az angol mellett a  francia nyelvet is gyakorolja. A Blikk információi szerint az egy hónapos kurzus legalább kétmillió forintjába kerül. „Evelin iskolájának több kirendeltsége is van, Nizzába az osztálytársaival utazott, hogy megírjanak egy dolgozatot, és franciául tanuljanak. Onnan pedig Monacóba mentek, de oda is tanulás céljából. Nagyon nemes iskolába jár” – magyarázta Győzike a lapnak. Szerinte egy szülőnek kötelessége támogatni gyerekét, és mélységesen felháborítja, hogy az emberek többsége ócsárolja azért, mert milliókat költ lánya taníttatására.

Bár akadnak olyan szülők, akik egyetértenek azzal, hogy a gyermek tanulását támogatni kell, de tény, hogy ilyen luxuskörülmények között csak kevés magyar tizenéves fejlesztheti nyelvtudását. Felmerül a kérdés, hogy miből finanszírozzák az utat. „Evelin önálló, tizenkilenc éves lány, korábban vagyonosodási vizsgálaton is volt, ahol mindent tisztának találtak. Van külön élete és pénze, emellett kitűnő tanuló” – nyilatkozta az egykori showman, aki hozzátette, hogy a lány a keresztapjától és nagymamájától is kap pénzt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése