Sztárok

Háromórás színészképzés R. Kárpáti vezetésével?

A Thália Tanoda pár órás színészképzést hirdet R. Kárpáti Péter vezetésével. A hazai színészszakma háborog.

Aki úgy dönt, hogy színészetet szeretne tanulni, arra kemény öt év vár az egyetemen. A Thália Tanoda azonban ennél egy sokkal kedvezőbb lehetőséget kínál: pár órás mesterkurzust R. Kárpáti Péter vezetésével kedvezményes áron – írja a Bors. A színészek felháborítónak tartják a dolgot. Csonka András ezt posztolta ki az ügyről a közösségi oldalára: „…ez már a rémálom kategória. Mi ez az őrület?” Lang Györgyi szerint ez lesújtó és arcpirító. „Ártani nem árt. De talán jobb, ha az érdeklődő beül egy jó darabra. Attól inkább kedvet kap a mesterséghez” – nyilatkozta Bodrogi Gyula.

A lap felkereste a tanoda vezetőségét, de nem nyilatkoztak az ügyben. A bulvárlap elérte az egykori sorozatszereplőt, R. Kárpáti Pétert. Az idén 50. születésnapját ünneplő színész így nyilatkozott:  „Már intézkedtem ez ügyben, levetettem a reklámot, ősztől pedig megválok az intézménytől. Én nem tudtam az egészről… Köszönöm, hogy felhívták a figyelmemet erre a dologra, mivel ritkán látogatom az internetet, nem tudtam róla. Nekem valóban volt egy megállapodásom a tanoda művészeti vezetőjével arról, hogy az arcommal reklámozhatják az iskolát, de ennek a reklámnak a tartalmáról nem tudtam.”

Háromórás színészképzés R. Kárpáti vezetésével?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése