X-Faktor-kritika: Alföldi Róbert tehetséget kutat

Rényi Ádám | 2013. Szeptember 09.
A Nemzeti Színház korábbi igazgatója és a konkurens csatornán felfedezett Tóth Gabi adnak új lendületet az X-Faktor negyedik évadának. Istenes Bencének viszont egyelőre nem sikerült megragadnia élete nagy lehetőségét műsorvezetőként. Kritika.

Amikor homokszem került a gépezetbe

Tíz éve énekelnek ismeretlen emberek a televízióban, hogy ismert emberek megmondják nekik, jól teszik-e. És hát nagyon úgy néz ki, ennek a korszaknak nem mostanában lesz vége. Ebben az évadban csak az RTL Klub ad zenés tehetségkutatót, a hétvégén indult útjára az X-Faktor negyedik szériája. Megnéztem az első adást.

 

Az X-Faktor hazai története nézettségi szempontból egyértelmű sikertörténet, az eddigi három évad tarolt, a piacvezető kereskedelmi csatorna háttérbe szorította a műfajt meghonosító Megasztárt, és nem hagyta, hogy teret nyerjen új ellenfele, a Voice sem. Ugyanakkor a tavalyi, azaz a harmadik szériában egy Zámbó Krisztián nevű homokszem bekerült az addig remekül működő gépezetbe, így a műsor presztízse és a köré épített legenda védelmében a műsor visszatéréséhez több ponton volt szükség változtatásra.

A rutinosak is meglepődtek

A zsűri 75 százalékos lecserélése és három új mentor beállítása mindenképp indokolt volt, az ő személyüknek köszönhető, hogy értékelésként nem megint a közhellyé vált mondatokat hallgatjuk újra. Egyedül Geszti Péter kölcsönzött amerikanizmusai és fárasztó szóviccei maradtak velünk, egyszersmind biztosítva a kontinuitást a magunk mögött hagyott évadokkal. Az első, felvételről sugárzott, válogató adások általában pörgősebbek, dinamikusabbak, mint az egész estés élő fohászok az emelt díjas sms-ekért.

Most sem volt másként: feszesre szerkesztett, dramaturgiailag jól felépített műsor került a képernyőre. Az első adás egyik erőssége volt, hogy szakított a továbbjutók és a kiesők egymást követésének berögzült sormintáival, így rutinos tehetségkutató-nézőként is meglepődtem időnként. Hiba volt ugyanakkor, hogy szemben a korábbi évadokkal, amelyekben jó ízléssel sikerült elkerülni az önkritika nélküli szerencsétlen bolondok elhúzódó és rossz szájízű alázását, a szerkesztők olykor – főként a Mariah Carey-dalt éneklő nő esetében – engedtek az olcsó sikerrel kecsegtető megoldásnak.

További képek az első válogatóról, itt!

Alföldi nem imázsépítésre használja a mentorszéket

Az új mentorok közül Alföldi Róbert működik a legjobban. Fontos, hogy a Nemzeti Színház korábbi igazgatója, aki a legnagyobb hatású színházcsináló ma Magyarországon, leereszkedés nélkül, sallangmentesen és kedvesen tud az utcáról beesett fiatal énekesekkel beszélni. Éles kritikái pedig nem lépik át kendőzetlen őszinteség és a bántó öncélúság közti keskeny határt. Alföldinek nincs szüksége rá, hogy a mentorszéket imázsépítésre használja, inkább arra használja, amire való.


Tóth Gabi
bizonyos szempontból a leghitelesebb zsűritag, hiszen egykori megasztárosként és a hazai popzene egyik legsikeresebb fiatal előadójaként társainál jóval többet tud arról a világról, amelybe az X-Faktor versenyzői készülnek. Ahogy helye van az angol és amerikai változatban a szintén fiatal Cheryl Cole-nak, Britney Spearsnek vagy Nicole Scherzingernek, úgy visz színt és üdeséget a mentorok közé Tóth Gabi. Az azonban még kérdéses, hogy a magyar nézők képesek lesznek-e elfogadni egy ösztönös, szabadszájú 25 éves lány pontos, de olykor sommás kritikáit. Nekem bejöttek.

Szikora Róbert az első adás alapján méretes benézésnek tűnik, bő ötmillió eladott albummal a háta mögött egyetlen épkézláb szakmai tanács sem hagyta el a száját a versenyzők irányában. Időnként úgy tűnt, azt sem tudja, hogy éppen hol van, és személyében azt hiszem, az RTL Klub megtalálta az egyetlen embert széles e hazában, aki nem is hallott a kő, papír, olló játékról. Lehet, hogy Pataky Attilához hasonlóan őt is elrabolták az ufók? Míg a többi lecserélt zsűritag iránt nem érzek nosztalgiát, Szikorát látva ki kell mondani: a tehetségkutatók öreg rocker karakterében Nagy Feró legyőzhetetlen.

Indokolatlan lidérces álmok

Az új generációs X-Faktorban a műsorvezetők is újak. Ördög Nóra szülési szabadsága alatt Lilu és Istenes Bence vették át a mikrofon alakú stafétabotot. Az első válogatóban csak utóbbi tűnt fel, ő is alig. A versenyzők hozzátartozóival való backstage beszélgetések korábban fontos elemei voltak a népmesei hőssé váló – vagy éppen nem váló – énekesek történetének, karakterépítésének.

Istenes azonban alighanem alkalmatlan erre az empátiát és őszintének tűnő érdeklődést igénylő feladatra. A fiatal műsorvezetőt valószínűleg jobban érdekli, hogy jól van-e belőve a sérója, mint az, hogy milyen rögös út vezet, mondjuk egy vajdasági kisvárosból az X-Faktor színpadáig. Az igazi baj az, hogy ez látszik is rajta. Ha tehát Sebestyén Balázsnak esetleg lidérces álmai lettek volna amiatt, hogy Istenes Bence a trónjára törhet az RTL Klubnál, most megnyugodhat, még egy jó ideig nem kell csatakosan ébrednie.

Az első adásban feltűnt egy-két jó énekes, de a mentorok gyengébbeket is továbbengedtek. Remélem, csak azért tették, hogy legyen majd kit kiszórni a következő körben. Az örökzöld kérdésre, azaz hogy jut-e hely a kis magyar zenei piacon egy újabb adag popsztárnak, egyelőre nem tudni a választ. Ám arra, hogy van-e igény egy újabb szériányi tehetségkutató műsorra, a válasz alighanem igen. Az X-faktor negyedik évada, ha nem is hibátlanul, de jól indul. Talán meglesz benne az X-Faktor.

A szerző kommunikációs szakértő, az RTL Klub, a TV2 és a Viasat3 egykori kommunikációs vezetője.

Exit mobile version