Sztárok

Felnőtt fejjel ült vissza az iskolapadba a Barátok közt sztárja

Egy sportrendezvény sajtótájékoztatóján futottunk bele Deutsch Anitába, aki elárulta, felnőtt fejjel ismét diák lett belőle.

Egy ideje a színészet mellett spin racing edzőként egészíti ki a családi kasszát a Barátok közt Andreája. A színésznő két kisgyereke és a színészet mellett úgy döntött, hogy komolyabb szinten szeretné űzni az új szakmát, ezért szeptembertől ismét iskolapadba ült. „Most végzem az aerobikedzői OKJ-s tanfolyamot, hogy jobban elmélyüljek az anatómiában is, és hogy megszerezzem az ehhez a szakmához szükséges elméleti tudást” – kezdte Deutsch Anita, aki a Sztárok az egészségért program keretében néhány egészségügyi vizsgálatnak is alávetette magát a rendezvényen. Anita elárulta, bizony megtörtént már, hogy meglepődtek az órájára érkezők a híres edző láttán. „Előfordult már, hogy jöttek be hozzám és nem értették, mit keresek ott edzőként. Azért nehezebb dolgom van, mintha nem ismernének, hisz nagyobbak az elvárások, de mindig azon vagyok, hogy az edzőt, és ne a színésznőt lássák bennem. Már visszajáró vendégeim is vannak, akik szeretik a stílusomat. Három edzőteremben is dolgozom, napi két edzést tartok, de csak délelőttönként, hogy délután már a gyerekekkel tudjak foglalkozni” – újságolta a színésznő, akinek nagyobbik lánya már iskolás, a kisebbik pedig most kezdte az óvodát.

gallery item
Megnézem
Összes kép (8)
gallery item

Deutsch Anita

Deutsch Anita

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:

Titkod van, amit nincs kivel megbeszélned? Kíváncsi vagy, mások mit rejtegetnek? Már mobilon is könnyen, gyorsan írhatsz-olvashatsz anonim módon a Megsúgom oldalon!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése