Sztárok

Istenes Bence: “Fel kellett állítanom egy fontossági sorrendet”

Sorra olyan feladatok találják meg, amelyekről a szakmában sokan csak álmodoznak. A kérdés csupán az, hogy a sikerek ellenére az X-Faktor műsorvezetője vajon mennyire áll két lábbal a földön...?

Istenes Bence: „Fel kellett állítanom egy fontossági sorrendet– Nemrég egy új szerelem tűnt fel az életedben, mégpedig a rádiózás. Az, hogy műsorvezető lettél a Music FM-en – a hajnali kelést leszámítva –, mennyi változást hozott az életedbe?

– Azzal, hogy már nemcsak a képernyőn, de az éteren keresztül is hallatom magamat, egy óriási álmom vált valóra; és ez nem duma, hanem tényleg így van! Ugyanakkor amennyire boldog, ugyanannyira megterhelő időszak is ez, és itt nem a reggel négyórás kelésre gondolok. Egész nap topon lenni agyban, folyamatosan poénkodni, és megfelelni az elvárásoknak – ez az igazi kihívás.

– Ha jól sejtem, ez azt jelenti, hogy most egy időre búcsút intettél a hajnalig tartó tivornyázásoknak.
– Fel kellett állítanom egy fontossági sorrendet, és a buli, illetve a szórakozás csak ennek a legvégén, vagyis a tévé, a rádió, az edzések, a forgatások, a beszédtanórák, illetve a zenekari próbák után kaptak helyet, illetve még ott sem. (Nevet.) Most egy nagyon intenzív, tanulással és munkával teli időszakot élek, amely nyilván sokat elvesz, de legalább ugyanannyit ad is. A legjobbaktól tanulhatok, kiváló mentoraim vannak, és ez mindennél többet ér.

– A szakmai sikerek, elismerések olykor óhatatlanul is sokat dobnak az ember önbecsülésén. Soha, egyetlen pillanatig sem szállt a fejedbe a dicsőség?
– Tudod, egy mondás szerint sohasem szabad elhinned, hogy tudsz vezetni, mert akkor fogsz balesetet okozni. A siker is pont ugyanilyen: sohasem szabad azt gondolni, hogy a csúcson vagy, és, hogy neked már senki semmi újat nem tud mutatni, mondani vagy tanítani, mert akkor fogsz a legnagyobbat koppanni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top