Sztárok

Brutálisan lefogyott Détár Enikő

Már kollégái is aggódnak a színésznő egészségéért.

Csontsoványra fogyott Détár Enikő, akit láthatóan megviseltek az elmúlt időszak történései. Egy gyerekeknek rendezett nyilvános rendezvényen jelent meg fiával, ahol szemmel látható volt a drasztikus fogyás, a színésznő arca beesett, bőre sápadt, csont és bőr – írja a Blikk. Közeli barátai és kollégái is észrevették Détár Enikő fogyását, és nagyon féltik a színésznőt. „Persze tartja magát, kiváló színésznő, de az alakján meglátszik, hogy rettentő nehéz időszakon van túl, vagy éppen benne” – nyilatkozta a színésznő egyik kollégája. „Senki sem szereti, ha beleavatkoznak a magánéletébe, ő meg főként! Sokat beszélünk róla, hiszen látjuk rajta, hogy már szinte elfogy az utóbbi időben. Félünk, az egészsége látja ennek kárát” – mondta egy másik társulati tag. Détár Enikő régi barátnője, Nyertes Zsuzsa is úgy döntött, felkeresi a színésznőt. „Ezeréves a barátságunk, de az élet elsodort minket egymástól. Láttam és hallottam, mik történnek az életében, tudatni fogom vele, hogy én itt leszek neki, rám mindig számíthat bármiben” – mondta.

Détár Enikő és Rékasi Károly házassága képekben:

Titkod van, amit nincs kivel megbeszélned? Kíváncsi vagy, mások mit rejtegetnek? Már mobilon is könnyen, gyorsan írhatsz-olvashatsz anonim módon a Megsúgom oldalon!  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top