Magyarországon nemrég kezdődött az sikersorozat 5. évada, az Egyesült Államokban pedig ősszel a hatodik indul, de már most kiderült: jó néhány változásra számíthat a közönség. A nézők közül a legtöbben arra kíváncsiak, hogy a főszereplő Patrick Jane és Lisbon ügynök kapcsolata hogyan alakul, és a stúdiótól kiszivárgott információk szerint egyelőre nem kell leánykérésre számítani. Az viszont biztos, hogy változás áll be a viszonyukban. Korábban már a készítők elárulták, hogy még idén decemberben kiderül: ki Red John. A rejtély megoldódik, és így elvileg már nem lenne szükség Jane szolgálataira. Az, hogy végül Lisbon miatt maradt-e, a stúdió nem árulta el, viszont azt igen, hogy egy érkező új szereplő nagyban befolyásolja majd az ügynök és a mentalista románcát.
És itt az újabb csavar. A hatodik évad végén belépő új szereplő ugyanis Van Pelt ügynök helyére érkezik, mivel a színésznő nemrég bejelentette, hogy a pár hónapja született kisbabájával szeretne otthon maradni. Ezzel pedig végleg lezárul Van Pelt és Rigsby se vele, se nélküle kapcsolata, és valószínűleg nem úgy, ahogyan a rajongók remélik… Nem Amanda Righetti az egyetlen, aki kilép a sorozatból. A Cho ügynököt alakító Tim Kang sem hosszabbította meg a szerződését, bár hivatalosan még nem indokolta meg a döntését, de azt beszélik: a magánéletére szeretne koncentrálni. Kang első házassága a munkája miatt futott zátonyra, és mivel tavaly eljegyezte a barátnőjét, most az esküvőre összpontosít és a családalapítással akar foglalkozni.
Mindkét szereplő távozása esetében kérdés, hogyan írják ki őket, és visszatérhetnek-e később. És ha nem, akkor a rajongók beletörődnek a változásba, vagy ahogy a Szulejmán rajongói Hürrem esetében és annak idején a Dallas Bobbyjánál, visszakövetelik a szereplőket.