Sztárok

Teljesen kiborult a magyar énekes

Varga Viktor és kedvese előtt nehéz időszak áll.
A(z) “Tette már próbára komolyabb betegség a kapcsolatotokat?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Szerencsére, nem!

Varga Viktor párja, Cinthya Dictator nyakán több kitüremkedő csomó jelent meg, az orvos szerint előfordulhat, hogy ez egy komolyabb betegség előjelei. Viktort megviselte a hír – írja a Bors. “Eleinte győzködtem magam, hogy nem kell megijednünk, mert velünk nem történhet semmi baj. Aztán rájöttem, hogy van okom aggódni. Bevallom, attól féltem a legjobban, hogy ha véletlenül bebizonyosodik a legrosszabb, én tehetetlen leszek, és lelkileg nem tudom majd végigcsinálni ezt a szörnyűséget… bárhogy is legyen, az kizárt, hogy magára hagyjam Cintyt, hiszen ő az életem” – mondta az énekes. Cinthya pozitívan áll a dologhoz, annak ellenére, hogy a vizsgálat alapján, nyirokcsomóiban kilencven százalékban megtalálható a rákos sejt. “Még van tíz százalék esélyem, hogy kiderüljön: ettől függetlenül nem vagyok beteg” – mondta a lány, aki két hét múlva kapja meg a vizsgálat eredményeit.

Teljesen kiborult a magyar énekes

 

Titkod van, és nincs kivel megbeszélned? Kíváncsi vagy, mások mit rejtegetnek? Már mobilon is könnyen, gyorsan írhatsz-olvashatsz anonim módon a Megsúgom oldalon!  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése