nlc.hu
Sztárok
Ezért akadt ki Friderikusz Dömsödire

Ezért akadt ki Friderikusz Dömsödire

Friderikusz Sándor Dömsödivel botránykönyve kapcsán beszélt utoljára.
A(z) “Te elolvasod majd Dömsödi Gábor könyvét?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Nem érdekel!

Dömsödi Gábor botránykönyvében nemcsak Hajdú Péterről mesél kellemetlen sztorikat, hanem Friderikusz Sándorról is, aki szintén zokon vette a leírtakat – írja a Bors. “Óva intett a könyvtől, de nem tudott lebeszélni róla. Nekem fontos volt ugyanis, hogy megírjam, mert a kötetből az is kiderül, hogyan működött a média az elmúlt évtizedekben. Neki rosszulesett, és úgy érezte, hogy elárultam a barátságunkat. Jólesett volna, ha korábban ő is megemlít a saját könyvében, de csak két apró említésre tartott méltónak” – mondta Dömsödi, aki szerint Friderikusz soha többet nem fog vele szóba állni. “Bár az elmúlt időkben sem beszélgettünk sokat, függetlenül a most kialakult helyzettől, ebből a szempontból tehát nem ért veszteség. Régen sokáig azt hittem, hogy a barátom, de később kiderült, hogy nem az… Továbbra sem fogjuk egymás társaságát keresni, de most már tudjuk, hogy miért” – folytatta. Friderikusz nem kívánt megszólalni az üggyel kapcsolatban.

Ezért akadt ki Friderikusz Dömsödire

 

Titkod van, és nincs kivel megbeszélned? Kíváncsi vagy, mások mit rejtegetnek? Már mobilon is könnyen, gyorsan írhatsz-olvashatsz anonim módon a Megsúgom oldalon!  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top