Sztárok

Yoko Ono és Lennon: a békéért harcoltak, de háborúban álltak a világgal

Miatta bomlott fel a Beatles: ez ma már közhely, vagy ahogy az internetes köznyelv mondaná, "bitlisz". Persze nem biztos, hogy igaz. Yoko Ono máig tagadja, hogy John Lennon miatta távolodott volna el a zenekartól.

Talán egy japán császár leszármazottja, a jelenlegi uralkodónak, Akihitónak pedig az osztálytársa volt egy elitiskolában. Yoko Ono szamuráj-klánba született, dédapja Japán egyik óriásbankját alapította. Ha férfi lenne, ilyen előkelő és gazdag származással a szigetország gazdasági-politikai vezetője lehetne nyolcvanéves korára. Ám Yoko Ono nőnek született, és nem is akarta édesapja példáját követni, aki művészi álmait feladva bankár lett.

Férjek egyszerre és a gyerekrablás

Két férje volt Lennon előtt, a másodikkal kétszer is összeházasodott. Ő volt Tony Cox, akivel közös gyermekük, Kyoko 1963-ban született. Tony, a zaklatott életű képzőművész 1971-ben tűnt el a gyermekkel együtt, akit gyakorlatilag elrabolt. Válásuk óta hosszú vita folyt közte és Yoko között a gyermek láthatásáról és odaítéléséről. A nyolcéves lányt Lennon és Yoko Ono hiába kerestették. Mint később kiderült: apjával együtt egy vallási szektában töltötte a következő évek nagy részét. Elképzelni is nehéz lehet, hogy mit élhetett át az édesanya, Yoko Ono, aki évekig egyáltalán nem beszélhetett lányával. Mindössze egy levelet kapott lányától és volt férjétől, 1980-ban, Lennon halálakor. Yoko Ono nyílt levéllel reagált volt férje váratlan felbukkanására. A levelet lányának, Kyokonak címezte:

Yoko Ono és Lennon: Szabadságért harcoltak, de háborúban álltak a világgalKedves Kyoko,

Mindezen évek alatt nem volt olyan nap, hogy ne hiányoztál volna nekem. Mindig a szívemben maradsz. De nem fogok kísérletet tenni arra, hogy megtaláljalak, minthogy szeretném tiszteletben tartani a magánéletedet. Minden jót kívánok neked a világon. Ha netán valaha kapcsolatba akarsz lépni velem, tudd, hogy mélyen szeretlek, és nagyon örülnék, ha hallanék rólad. De ne érezd magad hibásnak, ha azt választod, hogy nem akarsz utolérni engem. Tisztellek, szeretlek, támogatlak, mindörökké.

Szeretlek, Mami”

Kyoko végül tizennégy év múlva, 1994-ben vette fel a kapcsolatot Yokóval.

„Egymás karrierjét romboltuk le”


Ono 1966 novemberében kiállítást rendezett Londonban. A nyitás előtt az Indica galériába betévedt John Lennon is. A legenda szerint Ono nem is ismerte fel a világsztárt, akinek megtetszettek az alkotásai, s alighanem Yoko is, mert állandó vendég lett a nő lakásában.

Yoko befutott avantgárd művész volt, amikor találkoztak. Persze a világsztár ismertségéhez és sikeréhez mindez nem volt mérhető. „Valahogy John és én is, leromboltuk a másik karrierjét, amikor összejöttünk. De ennek nem voltunk akkor a tudatában” – ezt ugyan Yoko mondja utólag, ám azért akkoriban másfél évig küzdött a férfiért: leveleket írt neki, telefonon hívta. Ha a londoni utcán meglátta Lennonék Rolls-Royce-át, befurakodott Cynthia (az akkori feleség) és John közé. Máskor a sztár kenwoodi háza előtt a rajongó lányseregbe állt be, a kerítésre kapaszkodva próbálta felhívni magára a figyelmet.

Yoko Ono és Lennon: Szabadságért harcoltak, de háborúban álltak a világgal


„Ez az”


Másfél év telt el az első találkozásuk után, amikor 1968 májusában Lennon akkori felesége, Cynthia Indiába utazott. Yoko ekkor a zenész házában töltött egy éjszakát. Másnap reggel Lennon állítólag ezt mondta egy barátjának: „Ez az. Erre vártam egész életemben.” Egy év múlva, 1969-ben összeházasodtak, együtt kampányoltak a békéért, ágyukból ki sem kelve tartották abban az évben híres „bed-in” demonstrációjukat az amszterdami Hilton szállóban. Így lett Yokóból „a világ legismertebb ismeretlen művésze”, ahogy Lennon fogalmazott róla, hiszen a nevét mindenki ismeri, de „senki sem tudja, hogy mit csinál”.

A Beatles felbomlása


A The Beatles 1960 és 1970 közötti történetében a felbomlás kezdetét egyesek 1969-től számítják. Ez Yoko és John összeházasodásának éve is. Ám az együttes már 1966-ban félbeszakította az egyik koncertturnéját. Menedzserük 1967-es halála is kiélezte a tagok közötti pénzügyi és jogi vitákat. George Harrison és Ringo Starr 1968-69-ben már-már tulajdonképpen kilépett a négytagú zenekarból.

Yoko Ono és Lennon: Szabadságért harcoltak, de háborúban álltak a világgal

 

Vannak, akik a művészi koncepciók eltérésével magyarázzák a banda felbomlását, amelyről Paul McCartney tett közzé 1970-ben nyilatkozatot. McCartney így összegezte a feloszlatás okait: „Személyes összekülönbözések, anyagi ellentétek, zenei különbségek, de mindenekelőtt az, hogy jobban éreztem magam a családommal.” Ebben benne lehetett a saját önállósodási törekvése, továbbá az is, hogy 1965-től George Harrison is egyre jobb dalokat kezdett írni, és igyekezett ehhez mérten befolyást szerezni a többiek között.

Lennont többféle személyes probléma is gyötörte: nem váltotta be reményeit indiai utazása, és drogproblémákkal is küzdött, miközben Cynthiával kötött házassága kezdett tönkremenni. Ekkor lépett be az életébe Yoko. Vele egyre több időt töltött a zenei stúdióban – jóllehet korábban a bandatagok megállapodtak, hogy barátnőiket, feleségeiket nem viszik be a felvételek helyszínére. Yokóval együtt a kísérleti zene felé fordult Lennon, és közös lemezt is kiadott későbbi feleségével. Nagy sikerük volt egy közös torontói fellépésen, ami Lennont arra az elhatározásra vezette, hogy kilép az együttesből, és ezt 1969 szeptemberében közölte is McCartney-val.

Yoko védekezik

Yoko még ma is védekezik. Ha megkérdezik tőle, azt ismétli: nem miatta bomlott fel a The Beatles. Különleges kapcsolatban éltek Johnnal, talán azért, mert az édesanyját korán elvesztő férfi számára anyafigura volt. „John még a fürdőszobába sem akart kiengedni” – emlékszik vissza Yoko. „Veled megyek” – mondta, még olyan nyilvános helyen is, mint az EMI zenei stúdiója. Más források viszont azt állítják, hogy Ono szólt bele a Beatles próbáiba, és vitába keveredett az együttes három másik tagjával.

A zenekar felbomlása után a házasságukra is egyre több árnyék vetődött. „Sok lány felháborodott. Féltékenyek voltak. Nagyon nehéz időszak volt ez. Csoda, hogy túléltem. Úgy vészeltem át, hogy a munkámra koncentráltam. Ez volt a legizgalmasabb dolog” – mondta erről a periódusról Yoko. Támadták őket nyilvános kampányaikért, a Beatles felbomlasztásáért.

Heroin és a szerető

A kábítószerek Yoko Onótól és John Lennontól sem állhattak távol. A heroinról azonban – ha tényleg használták a szert – végül sikerült leállniuk. Egy Onónak tulajdonított nyilatkozat szerint azért, mert a dílerük kispórolta az adagjukból az anyagot.

A békéért harcoltak, és háborúban álltak a világgal. 1973-ban viszont Ono inkább a nyugalmat választotta: Lennonnak viszonya lett May Panggal, és Kaliforniába költözött a nővel, aki szerint ebbe Yoko is belegyezett. „Úgy gondoltam, hogy jobb, ha adok neki és magamnak is egy kis pihenőidőt” – e nyilatkozatával Ono sem cáfolta Pang kijelentését. Persze ettől még hiányoztak a házastársak egymásnak: John és Yoko mindennap hívták egymást. „Felkészültem rá, hogy elveszítem, de jobb volt így, hogy visszajött” – jegyzi meg Yoko.

Sean születése


John visszatérése után, 1975-ben született meg a gyermekük, Sean, akivel az apa egyre többet foglalkozott. Ono, amikor ma babakocsit toló férfiakat lát valamelyik parkban, elérzékenyül: „Ez csodálatos. Nem tudják, hogy John volt az első, aki ezt csinálta. A legelső.”  Ezt a már-már idilli életszakaszt szakította meg Lennon 1980-as halála.

Yoko Ono és Lennon: Szabadságért harcoltak, de háborúban álltak a világgal

Ono egy interjúban így emlékezett vissza: „Az elemi iskolában megragadott egy kép a tankönyvben: egy japán harcos azt kívánta, hogy magára vehesse mindenkinek a szenvedéseit és megkímélhesse a katasztrófáktól az embereket. Ezért hétféle kínt és nyolc csapást kért magára. Kislányként bátornak gondoltam ezt, és jónak. Olyan akartam lenni, mint ő. Jót tenni a világgal, és elvenni mindenkitől a szenvedést. Kértem én is hét kínt, és az életem tényleg nagyon nehéz lett. Aztán 1979-ben elgondolkodtam: Mit tettem rosszul? Azt mondtam, megfordítom az egészet. Adj nekem hétféle szerencsét és nyolc kincset, és a katasztrófám lett a kincsem…” Feltették neki a kérdést, hogy miért gondolja ezt, hiszen egy évvel később megölték a férjét. Ám Yoko erre így válaszolt: „Nem. Az én karmám nem érintette őt. John halála mindennél rosszabb volt. Keményen kellett dolgoznom, hogy kivonjam magam az átok alól.

Lennon halála után Ono hosszú ideig Sam Havadtőyvel, a magyar származású műkereskedővel, képzőművésszel élt együtt. Yoko John halála után visszatért a képzőművészethez. Magyarországon is többször jártak, a Ludwig Múzeumban látható egyik alkotása is.


Források:

Barbar Sichtermann: Klasszikus szerelmespárok. Athenaeum 2000 Kiadó.
Yoko Ono: “John’s affair wasn’t hurtful to me. I needed a rest. I needed space”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top