Kitörni készül Tóth Gabi

nlc | 2013. Október 20.
Tóth Gabi nem szeretne címlapra kerülni meghatottsága miatt, mégis alig tudta visszafogni magát tegnap este.
Kitörni készül Tóth Gabi

Az X-Faktor tegnap esti adásában Tóth Gabi nehezen tudta visszafogni magát a ByTheWay produkciója után. A fiúk kemény fába vágták a fejszéjüket, egészen különleges előadással lepték meg a mentorokat és a közönséget. Dalukat zenei kíséret nélkül, egy asztalnál ülve énekelték el, miközben poharakkal és a tenyerükkel dobolták alá a ritmust.
“Ez egészen különleges volt! Mutatvány volt! Kicsit irigykedtem is rátok: jó lett volna odaülni közétek ötödiknek” – fejezte ki elismerését Geszti Péter, Alföldi Róbert pedig egyenesen gratulált mentortársának, Szikora Róbertnek az előadásért. És gratulált egyúttal a fiúknak is, akik szerinte nem elégednek meg azzal, ami könnyedén megy, hanem kihívásokat keresnek, ami nagyon fontos dolog.
Tóth Gabit mélyen megérintette az ByTheWay esti produkciója. “Annyira elérzékenyültem, hogy vissza kell fognom magam, hogy ne csináljak olyat, amivel utána címlapon lennék” – tört ki belőle a taps után, és hozzátette, ez éppen az volt, amire szüksége van az embereknek, ami feltöltődést és szeretetet ad.

 

Exit mobile version