Sztárok

Bruno Mars: Testvérei kihasználják a sikereit

A magyarok Bruno Mars és Justin Bieber videóira kattintanak a legsűrűbben a YouTube-on. Bruno Mars egyértelműen napról napra népszerűbb, novemberben pedig Budapesten is koncertet ad, de nem sokat tudunk róla.
Bruno Mars: Testvérei kihasználják a sikereit

Madonna nyomdokaiban

Elvis Presley óta nem volt más, akinek a dalai olyan gyorsan kerültek a TOP100 slágerlista első helyére, mint Bruno Mars számai. Az énekest jelenleg a popzene fő attrakciójának tartják, már 153 alkalommal jelölték különböző díjakra, ebből 39-et haza is vitt.

Nemrégiben pedig az is kiderült, hogy az énekes-zeneszerző-producer Madonna és Beyoncé utódja lesz. Bruno Mars adhat ugyanis koncertet az Egyesült Államok egyik legnagyobb sporteseményén, a Super Bowl döntő szünetében. A 28 éves sztár már rutinos előadó, azt jól mutatja az is, hogy amikor megkérdezték, készül-e valami meglepetéssel a több mint 100 millió nézőt vonzó tévéműsorra, csak ennyit válaszolt: Még öt hónapom van, lesz időm néhány telefont elintézni.

A hawaii születésű énekes, eredeti nevén Peter Gene Hernandez nemcsak a tehetségével emelkedik ki az ismert énekesek sorából, hanem azzal is, hogy nem a botrányairól és magánéletéről vált ismertté. A nőügyeit nem veri nagydobra, és édesanyja váratlan halála után is csak a Twitteren köszönte meg a rajongók támogatást. Ha nem lennének testvérei, valószínűleg semmit sem tudnánk Bruno Marsról. Négy lánytestvére, Presley, Tiara, Tahiti, valamint Jamie Bayot azonban nemcsak, hogy szívesen beszélnek a családi ügyekről, de azt sem titkolják, mennyire szeretnék meglovagolni a testvérük hírnevét. Már valóságshow-t is kaptak a hölgyek, a Los Angelesbe való áttelepedésüket örökít majd meg a kamera. Persze nem akarnak ők szimpla celebek lenni, Lylas néven együttest is alapítottak. „Rájöttünk, hogy nekünk is csak előnyünkre válhat a testvérünk sikere. Így sokkal több a lehetőségünk” – magyarázta Jamie Bayot a Honolulu Pulse-nak.

Az egyelőre kérdéses, hogy Bruno Mars is részt vesz-e a lányok valóságshow-jában, de a testvérei mindent megtesznek ennek érdekében.

Bruno Mars: Testvérei kihasználják a sikereit

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése