Hivatalosan is nyomozást indítottak Rékasi Károly ügyében – írja a Bors. “Garázdaság gyanújával ismeretlen tettes ellen indult szabálysértési eljárás. A rendőrök már több személyt meghallgattak az ügyben” – mondta a lapnak a Pesti Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A Bors információi szerint az érintett fotóst is kihallgatták már, aki korábban így mesélt a történtekről: “Az esemény után a taxira vártunk, amikor Rékasi autóval távozott. Ismét lefényképeztem őket. Néhány perc múlva újra felbukkant, kiugrott a kocsijából és jött felém, követelve, hogy azonnal töröljem ki a képeket, majd kivette a kezemből a gépet, s rövid szóváltást követően betette a csomagtartójába, és elhajtott.” A fotós később visszakapta fényképezőgépét, de kihívta a rendőrséget. A lap által megkérdezett ügyvéd szerint a színész pénzbírságra, közérdekű munkára is számíthat büntetésként. Rékasi Károly nem szólalt meg nyilvánosan az ügyben.
Titkod van, és nincs kivel megbeszélned? Kíváncsi vagy, mások mit rejtegetnek? Már mobilon is könnyen, gyorsan írhatsz-olvashatsz anonim módon a Megsúgom oldalon!