nlc.hu
Sztárok
Pamela még a szülőszobán is Berkinek akart megfelelni

Pamela még a szülőszobán is Berkinek akart megfelelni

Először beszél lánya születéséről Berki Krisztián, aki meg sem tudja magyarázni, mit érzett, amikor először meglátta kislányát.

Sokáig nem tudott dönteni, hogy jelen legyen-e lánya születésénél Berki Krisztián, végül mégis a szülőszobán kötött ki, ahova helikopterrel érkezett. A macsó apuka elmondása szerint amint meglátta Pamelát, tudta, mi a dolga. „Ahogy beértem a kórházba és megláttam Pamelát, láttam, ahogy megörült nekem, onnantól kezdve egyértelmű volt, hogy bent leszek vele a vajúdásnál végig, és megpróbálom átsegíteni őt ezen az időszakon” – mesélte a meztelenkedő Berki az Aktív riporterének, és azt is elárulta, kedvese csalódott volt, amiért nem tudta természetes úton világra hozni a kis Natasa Zselykét. „Mindenképp szerette volna megszülni. Úgy érezte, hogy nem teljesített kellőképpen számomra, pedig mondtam neki, hogy a baba a legfontosabb, több mint 9 óra után, ne legyen elégedetlen” – mondta az Édes élet sztárja, és hozzátette, még mindig nem tudta feldolgozni az érzést, amikor meglátta kislányát. „Furcsa, amikor megkapod a babát, aki a tiéd, de közben figyelsz a párodra. Akkor valami úgy elszakadt bennem. Nem tudom pontosan, hogy mi volt ez, és nem is tudtam feldolgozni ezt a pillanatot, mert azonnal elvitték vizsgálni a csecsemőt” – árulta el az újdonsült apuka, aki a hétfő esti Aktívban további részletekkel szolgál.

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top