Sztárok

Rippel exe: “Nőként megszűntem létezni Feri számára”

"Nőként megszűntem létezni Feri számára" – mondta Rippel Feri válófélben lévő felesége, gyermekének anyja, Simó Vivien.

Az asszony többek között amiatt hagyta el az artistát, mert Rippel már nem nézett rá nőként, nem kívánta, nem volt közöttük semmilyen testi kapcsolat – írja a Blikk.

Vivien erről Joshi Bharat visszatérő műsorában beszélt. Amikor Joshi megkérdezte a fiatal anyukát, hogy gyermekük születése után ezek szerint már egyáltalán nem volt-e férfi-nő kapcsolat közöttük, az asszony szótlanul bólogatott, majd óvatosan mesélni kezdett. „Mindenféle próbálkozás volt a részemről, de feleslegesen, nem tudtam megoldani ezt a problémát. Végül elért egy olyan szintig, hogy már próbálkozni sem próbálkozik az ember” – ecsetelte a nő, majd azt is kifejtette, hogy esténként csak ültek egymás mellett, kártyáztak, vagy éppen társasjátékkal játszottak. „Már csak a gyerek volt a közös témánk. Meg sem öleltük, meg sem pusziltuk egymást több mint egy évig” – folytatta Vivien.

Rippelék válása még nem zárult le, az asszony szerint most éppen a házassági anyakönyvi kivonatukat keresik az egész lakásban, mindenhol. „Már nagy megkönnyebbülés lenne mindkettőnknek, ha a beadott papírokkal végre elindítottunk volna a folyamatot. Neki is van új kedvese és nekem is. Mindketten saját életet szeretnénk élni” – zárta le az asszony.

Rippelék házassága képekben:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top