Sztárok

Ő a legdögösebb magyar celebanyuka

Egyre növekszik a Sztárban sztár nézettsége, ami nagyrészt a színvonalas produkcióknak köszönhető, de szerintünk Szandi bomba alakja is közrejátszik.

Múlt pénteken a Sztárban sztár élő show-jának felvételén ismét nagyszerűen szórakozott a közönség. Sorban érkeztek a jobbnál jobb produkciók, sokat nevettünk, és döbbenten ültünk, milyen jól utánozzák egymást az énekesek. Aztán hirtelen megérkezett Szandi, aki ezúttal Csepregi Éva bőrébe bújt. A dal közben és a végén egyaránt azon kaptam magam, hogy nő létemre az énekesnő fenekén akad meg a szemem. Aki ott ült, nem tudott máshova nézni. Sorban súgtak össze a nézőtéren, ám a zsűri férfi tagjainak is szemet szúrt Szandi bomba alakja.

gallery item
Megnézem
Összes kép (15)
gallery item

Szandi átalakulásai a Sztárban sztár című műsorban

Szandi átalakulásai a Sztárban sztár című műsorban

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:


„Megint olyan ruha van rajta, hogy a Csabi helyében mondanám, hogy ne öltözzön át, és úgy jöjjön haza” –
mondta az értékeléskor Majka. És valóban, az énekesnő adásról adásra (kivéve, ha férfi előadóvá maszkírozzák) kápráztatja el a nézőket formás alakjával. Szandiból ugyanis a műsor kihozta azt az oldalát, amit a közönség eddig nem ismert: a dögöt. Madonna Like a virgin című számában neccharisnyában és tangás dresszben spárgázott a színpadon, Shakiraként pedig kockás hasától esett le a nézőtér álla. Bár celebfenék-szépségversenyünket már megrendeztük egyszer, akkor azt Bódi Sylvi nyerte, ám mi most tiszteletbeli elsőnek kiálltjuk ki a háromgyermekes énekesnőt.

Nézd vissza Szandi legerotikusabb produkcióját!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése