Sztárok

Balesetet szenvedett VV Veronika

El kellett halasztani VV Veronika újabb plasztikai műtétjét, mert baleset érte.
A(z) “Te szeretnél plasztikai műtétet?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Nem!

VV Veronikát egy hét alatt két baleset is érte, pedig az egykori villalakó ismét plasztikai műtétre készült – írj a Bors. „A szája kisebb lett volna, a melléhez nagyobb implantátumokat választott, de elsősorban korrekciós beavatkozásra készültünk. Hétfőn reggel felvonult a teljes orvosi csapat, altatóorvos, nővérek, és tízkor kaptam az üzenetet Veronikától, hogy ismét megsérült. A múlt héten a kezét, most állítólag a lábát törte el. Küldött is egy képet a begipszelt lábáról egy üzenettel, hogy kórházban van” – mondta Veronika orvosa. Az egykori villalakót nem sikerült elérni, ügyvédje sem tudott a lány baleseteiről. „Jó ideje nem beszélünk már, csúnyán összevesztünk. Furcsa dolgai vannak, és azt sem tudom, egyáltalán akadnak-e még barátai” – mondta egy ismerőse.

Balesetet szenvedett VV Veronika

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top