nlc.hu
Sztárok
Félelmetes helyzetbe került Szinetár Dóra

Félelmetes helyzetbe került Szinetár Dóra

Legnagyobb félelmével kell szembenéznie Szinetár Dórának, hogy hitelesen tudja alakítani a Sztárban sztár műsorában Kovács Ákost.

 Előadása közben öt méter magasra emelik majd az énekesnőt, akinek nagyon erős tériszonya van – írja a Blikk. „A tériszonyt nem lehet elmulasztani, csak megszokni… Borzalmasan érzem magam odafönt. A pályám során sok előadásban és koncerten kellett emelvényeken állnom, előfordult az is, hogy a zsinórpadlásról lógtam lefelé hat méter magasban. Eddig mindig megszoktam az extrém helyzeteket, mire közönség elé kerültem, így kell lennie most is” – mondta az énekesnő.

„Amikor tudomást szereztünk Dóra tériszonyáról, megkérdeztük, végigcsinálja-e így a produkciót, és azt a választ kaptuk, hogy a lehető legjobb előadás érdekében vállalja. Természetesen emelés közben biztosítókötéllel rögzítjük” – mondta a TV2 szóvivője, Koltay Tamás.

Itt megnézheted Szinetár Dóra egyik előadását a Sztárban sztár című műsorban:

Megnézem
Összes kép (1)

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top