Sztárok

Gregor Bernadett férje: “mi sokkal több fájdalmat okoztunk egymásnak, mint örömet”

Gregor Bernadett férje őszintén mesélt házasságukról.

Gregor Bernadett és férje, Somogyi István kilenc év után válnak – írja a Blikk. „Bevallom, nagyon hamar rájöttem arra, hogy amit várok – vagyis hogy szellemileg, spirituálisan, művészileg, érzelmileg és testileg is a partnerem legyen – nem valósult meg” – kezdte Somogyi István, aki azt is elárulta, hogy az erős érzelmek miatt bocsátották meg eddig egymásnak a félrelépéseket. „Akármit is csinált a Berni, szerettem. Ahogy akármit is csináltam én, ő is szeretett engem. De most már nem így van. Minden pillanatban tudom, hogy ezt nem szeretném tovább. Mert vele nem voltam önmagam. Tulajdonképpen egy háztartásbeli voltam Gregor Bernadett mellett, akit éveken keresztül a felesége tartott el” – mondta Somogyi, aki elfogadta Berni új kapcsolatát. „Találkoztam velük a minap, és nagyon örülök annak, hogy együtt vannak. Már csak azért is, mert Berninek ez könnyebbé teheti a válást. Amikor megláttam Attilát, azt gondoltam, ő olyan férfi, aki mellett Berni megtalálja a boldogságot. Aki igazán illik hozzá” – folytatta.

Gregor Bernadett férje:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top