Sztárok

A Wall Street-i boszorkány: a világ leggazdagabb, mégis legszegényebb asszonya

Felháborítóan gazdag, zsugori és rosszindulatú. Ezzel a három jelzővel illették leginkább Hetty Greent, aki az 1800-as években a "Wall Street-i boszorkányként" vonult be a történelembe.

Fukarság vagy betegség?

A Wall Street-i boszorkány: a világ leggazdagabb, mégis legszegényebb asszonyaIsmerünk olyan embereket, akiket zsugorinak vagy fukarnak nevezünk, és néha elképedve nézzük, hogy mennyire megtagadnak maguktól mindent a pénz érdekében. Nem az egészséges spórolásról van szó természetesen, amikor az ember csak addig akar nyújtózni, amedig a takarója ér. Az általunk zsugorinak nevezett embertípust szorozzuk fel ezerrel, és akkor megkapjuk Hetty Greent.

Bill Gates, egy jótékony zsarnok története

Pedig Hetty Green az első milliomosnőként írta be magát a történelemkönyvekbe. Az 1800-as évek elején született, gazdag családban nőtt fel, ahol a pénzzel keményen bántak, ahol csak lehetett, spóroltak. Gyerekkorában megszokta, hogy ételre nem érdemes költeni, felesleges pénzkidobás egy jó ebéd. Ezt a mentalitást annyira magáévá tette, hogy már milliomosként is mindent megtett, hogy olcsóbban jusson hozzá az élelmiszerhez, akár egész New Yorkot átszelte gyalog, ha valahol két centtel kevesebbe került a kenyér.

Hatévesen már a pénzügyi lapokat olvasta fel apjának és nagyapjának, nyolcévesen pedig megnyitotta első számláját, a néha a szülőktől jutalomként kapott pénzét ott takarította meg. Gondolhatnánk, hogy a gyerekkorában meg is találtuk személyiségéhez és kegyetlen zsugoriságához a kulcsot, de Hetty esetében inkább beszélhetünk mentális betegségről, mint gyermekkori mintából tanult fukarságról.

Az első nő a Wall Streeten

 Három feleség, négy szerelem ifj. Johann Strauss életében

Harmincéves kora körül örökölt tízmillió dollárt édesapjától, ez volt a kezdőtőkéje. Olyannyira vérszemet kapott a vagyontól, hogy okirat-hamisítással akarta elperelni nagynénjétől a rá eső örökségrészt. Ezzel szintén történelmet írt: elsőként hamisított végrendeletet az amerikai jogtörténelemben. A bíróság azonban nem az ő javára döntött, Hetty felháborodása végtelen volt, még inkább csak az lebegett a szeme előtt, hogyan tehetne szert még nagyobb vagyonra.

A Wall Streeten akkor még egyáltalán nem volt jellemző a nők jelenléte, Hettynek ekkora vagyonnal azonban sikerült betörnie az üzleti életbe. Stratégiája pofonegyszerű volt: vedd meg olcsón, add el drágán, és mindig hajtsd be az adósságaidat. A tőzsde férfivilágában rengetegen próbálták átverni, azt gondolták nőként biztos nincs érzéke a pénzhez, naivnak hitték, ám csalódniuk kellett, hatalmas pénzeket kaszált be a dörzsölt üzletemberektől. Később emiatt az a pletyka terjengett róla, hogy valójában férfi, csak női ruhába bújva.

Egyébként is előszeretettel élesítették rajta a nyelvüket, nemcsak üzleti stílusa, hanem külseje miatt is. Mindig ugyanazt a fekete, hosszú ruhát viselte, de nemcsak a ruhán spórolt, hanem a szappanon is: koszosan járt-kelt, ha már tűrhetetlennek látta szoknyája alját, akkor a mosodában csak a piszkos részek kitisztításáért fizetett. Felesleges pénzszórásnak érezte a tisztálkodást is, így állandó bűz lengte körül, a „Wall Street-i boszorkány” gúnynév is ruhája és szaga miatt ragadt rá.

A Wall Street-i boszorkány: a világ leggazdagabb, mégis legszegényebb asszonya

Orvos helyett amputálás

Ahogy saját magával, úgy az otthonával és hozzátartozóival is fukarul bánt, ha pénzköltésre került volna a sor, mindig keresett kibúvót. Annyira spórolt a hihetetlen mértékű vagyonnal, hogy az otthonuk düledező romhalmazzá vált még Hetty életében, mivel minden ház körüli munkát visszautasított, mert feleslegesnek tartotta, hogy „csicsára” költse a pénzt.

 Walt Disney ellentmondásos élete – zsarnok főnök, szerető férj

Legendák keringtek zsugoriságáról, az egyik legkirívóbb történet erről első szülött fiához, Nedhez fűződik. Mikor Ned eltörte a lábát, anyja nem hívott hozzá orvost, hanem inkább elvitte a város ingyenes klinikájára, amit szegényeknek tartottak fenn. Az orvosok azonban felismerték a milliomosnőt, és nem voltak hajlandóak ingyen ellátni a fiút. Hetty ezen rendkívüli módon megsértődött, fizetni továbbra sem volt hajlandó, fogta a fiát, és hazavitte, hogy házilag, ingyen ő maga gyógyítsa meg. Ned lába természetesen nem jött rendbe, sőt két évvel később amputálni kellett. Ez a történet mutatja meg talán a legjobban azt, hogy mentális betegség uralkodott el az asszonyon, hiszen egy anya nem teszi kockára a saját gyereke testi épségét a pénz miatt.

pólóbiznisz keretesek

Rendelj egyedi, nyomott mintás ruhákat csak a Nők Lapja Cafén!

Tudtán kívül feminista

Hetty a saját egészségén is spórolt, tíz éven át inkább elviselte a sérv fájdalmait, semmint hogy kifizesse a 160 dolláros műtétet. Idős korára több agyvérzésen átesett, ezért utolsó éveit már tolószékben volt kénytelen tölteni. 81 éves korában hunyt el, 200 millió dolláros vagyont hagyva gyermekeire. Ha mostani árfolyamon ezt átszámolnánk, akkor 4 milliárd dollár körüli összeget kapnánk, tehát Hetty ma is vezetné a világ leggazdagabb asszonyainak listát.

A hatalmas örökséggel két gyermeke már nem bánt olyan szűkmarkúan. Adakozásra is jócskán jutott a családi vagyonból.

Hetty Green rettenetes természete és zsugorisága ellenére az emancipáció meghatározó alakjává vált. Utat nyitott a nők előtt a pénzügyi világ felé, felnyitotta a férfitársadalom szemét az egyenjogúság lehetőségére, amiért valahol mélyen köszönettel tartozunk neki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top