Sztárok

Elkezdődött VV Cristofel pere

Cristofel nem bánja, hogy kezelt emelt Veronikára – írja a Blikk.

Kedden volt Cristofel tárgyalása Veronika ügyében, akit napokig kórházban ápoltak, miután megverte a kubai macsó. Cristofel szerint Veronika kiprovokálta a pofonokat – írja a Blikk. „Két-három alkalommal megpofoztam Veronikát, a haját megrángattam, és a lakásban leköptem… de nem fenyegettem meg Veronikát, nem szorítottam kést a nyakához, és a fejét sem vertem a szekrénybe. Egyáltalán nem tartottam fogva. Két nappal korábban Veronikánál volt három gramm kokain, amit lehúztam a vécében, ettől lett ideges” – állította Cristofel, aki szerint aznap is „volt valami cucc a lányban”.

Ezt azonban nem erősítették meg a rendőrök, akik a tárgyaláson elmondták: Veronika nem látszott sem ittasnak, sem drogosnak, ha így látták volna, azt rögzítették volna a jegyzőkönyvben. Cristofel a bírónő kérdésére, miszerint megbánta-e tettét, így felelt: „Egy kiskutya voltam, hülyének nézett. Persze nem volt szép dolog a házassági pofon, de nem bántam meg. Sok párkapcsolatban megtörténik ilyesmi, de úgy gondolom, egy nő ezt ki tudja provokálni.”

Az egykori villalakót kedvese is elkísérte, de nem engedték, hogy bent legyen a tárgyaláson. „Cristofel mellett akartam lenni. Igen, engem is megvert, de megérdemeltem, és megbocsátottam neki” – mondta Vivien.

Így vallott Cristofel Veronika veréséről

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top