Sztárok

Varga Viktornak ezúttal fontosabb a karrierje, mint Cinthya

Nagy lehetőséget kapott Varga Viktor.

Felfigyelt egy producer Angliában Varga Viktorra, aki nagy karriert futhatna be a szigetországban – írja a Blikk. „Feltöltöttem több külföldi fórumra a Cinthyának készített dalomat az elérhetőségemmel együtt, mire nem sokkal később egy londoni producertől kaptam egy levelet. Azt írta, hogy tehetségeket és zeneszerzőket keres, és bennem lát fantáziát. Szerinte Angliában sztár lehetnék, ami, be kell valljam, nagyon kecsegtetően hangzik. Már korábban is eljátszottam a gondolattal, hogy jó lenne külföldön karriert csinálni, ennek lehet, hogy most jött el az ideje” – mondta Viktor, aki azt is elárulta, hogy egyelőre egyeztetés alatt áll a dolog. „Cinthya nem örült neki túlságosan, hiszen ő nem tudna velem jönni. A kezelések miatt neki mindenképpen itthon kell maradnia, ráadásul még egyetemre jár” – folytatta Viktor, aki úgy tervezi, ha összejön az angliai karrier, akkor utazgatni fognak egymáshoz. “Amikor hallottam erről a lehetőségről, megijedtem kicsit, ugyanis nem tudnám elképzelni, hogy Viktorral külföldön legyünk” – mondta Cinthya, akinek fontos Viktor karrierje, de jobban örülne, ha kedvese itthon folytatná a pályáját.

Varga Viktor nemrég kérte meg Cinthya kezét, az erről készült képgalériánkat itt megnézheted:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top