Több mint 6 millióan találkoztak már Ferenc pápával

nlc | 2014. Január 03.
Pápasága eddigi kilenc hónapja alatt több mint 6,6 millió ember vett részt az egyházfő nyilvános vatikáni szereplésein. Ez csaknem háromszorosa annak a tömegnek, amelyet elődje, XVI. Benedek vonzott 2012 egészében.

Pontosan 6 millió 623 ezer 900 olasz és külföldi vett részt 2013-ban a Ferenc pápával való különböző találkozókon a vatikáni audienciateremben és a Szent Péter téren tartott általános audienciáktól a liturgiai szertartásokig.

Az adatok szerint, amelyeket az egyházfő személyes titkárságaként működő Pápai Ház Prefektúrája hozott nyilvánosságra, Ferenc pápa – akit az amerikai Time magazin, a francia Le Monde, valamint a brit The Times is az év emberének választott – március 13-ai megválasztása óta tömegeket vonzott a Vatikánba. Harminc általános audienciát tartott, s ezeken 1 millió 548 ezer ember vett részt. Az egyéb pápai kihallgatásokon 87 ezer személy vett részt. A Szent Péter bazilikában és a Szent Péter téren tartott liturgikus szertartásokon 2 millió 282 ezer hívő volt jelen. További 2,7 millióan a Ferenc pápa vezette Mária-imákat hallgatták meg, a vasárnap és ünnepnapokon tartott Angelust és Regina Coelit.

A Pápai Ház Prefektúrájának adatai becslések, és nem számítják mindazokat, akik az audienciákra kérhető ingyenes jegyek nélkül hallgatták, látták a 2013 legjobban öltözött férfijának választott Ferenc pápát, mivel például a Szent Péter téren kívül álltak. Nem számolták azt a több millió embert sem, aki az egyházfő tavaly nyári brazíliai útján találkozott a pápával a Rio De Janeiró-i Ifjúsági Világtalálkozón, vagy Lampedusa szigetén, vagy az Assisi városában tett látogatásán.

A „Bergoglio-effektus”, vagyis Ferenc pápa népszerűsége még a Vatikáni Múzeumok látogatottságát is növelte, mintegy 5,5 millió látogatóval zárták a tavalyi évet – ezt Antonio Paolucci, a Vatikáni Múzeum igazgatója rekordnak nevezte.

Több mint 6 millióan találkoztak már Ferenc pápával

Pápasága eddigi kilenc hónapja alatt több mint 6,6 millió ember vett részt az egyházfő nyilvános vatikáni szereplésein. Ez csaknem háromszorosa annak a tömegnek, amelyet elődje, XVI. Benedek vonzott 2012 egészében.

 

Exit mobile version