Sztárok

A Cambridge-i Egyetem hallgatói nekimentek Vilmos hercegnek

A Cambridge-i Egyetem hallgatói igazságtalannak tartják, amiért a korábban közepes tanulmányi eredménnyel végzett Vilmos herceg bekerülhetett az intézménybe.

Néhány nappal ezelőtt látott napvilágot a hír, miszerint Vilmos herceg visszaül az iskolapadba. A Cambridge-i Egyetem tízhetes agrármenedzseri kurzusára vették fel, és a képzés ideje alatt a városba is költözik. Ám az intézmény hallgatói nem repestek az örömtől, amikor megtudták, ki lesz az új csoporttárs. A világhírű egyetemre ugyanis csak a legkiválóbb eredménnyel végzett tanulók juthattak be eddig – írja a Daily Star. A szelfiző Vilmos herceg pedig nem zárta ennyire jól korábbi tanulmányait, mindössze a közepes osztályzatot elért tanulók táborába sikerült feltornáznia magát. Az egyetem egyik lapjánál dolgozó diák kifejezetten sértőnek találja Vilmos herceg bejutását. „Ezzel a döntéssel az összes olyan, nála jobb eredménnyel vagy kitűnően végzett diákot arcul csapták, akiknek bár a háttértudásuk megvolt, mégsem nyertek felvételt” – adott hangot felháborodásának Melissa Berril. „Vilmos herceg csak és kizárólag a státusza miatt juthatott be az egyetemünkre” – írta az iskola Twitter-oldalán az másik hallgató.

Nézd meg Vilmos herceget az anglesey-i mezőgazdasági kiállításon!

Megnézem
Összes kép (1)

A Cambridge-i Egyetem hallgatói nekimentek Vilmos hercegnek

Fotó megosztása:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése