Sztárok

Áll a bál: összebalhézott Obama és a felesége

Külföldi lapértesülések szerint zátonyra futott az amerikai elnök és felesége, Michelle házassága.

Az internetes mém formában is népszerűvé lett Obama és felesége idén ünneplik a huszonkettedik házassági évfordulójukat, feltéve, ha a pletykák – miszerint válságba került a kapcsolatuk – nem igazolódnak be. Néhány külföldi lap ugyanis tudni véli, hogy az amerikai elnök és a first lady már csak a gyermekeiket érintő fontos kérdésekkel kapcsolatosan beszélgetnek egymással. S míg egyesek azt állítják, hogy egymástól való eltávolodásuk Obama elfoglaltságaira vezethető vissza, addig mások arról suttognak, hogy Michelle Obama egészen más ok miatt akar végleg búcsút inteni a férjének. Ez az ok pedig nem más, mint egy nevető harmadik felbukkanása – adta hírül a National Enquirer magazin.

Az újság hasábjain egy,  a családhoz közel álló bennfentes röviden, de annál tömörebben mesélt arról, hogy a first lady nemrég meggyőződött arról, amit ez idáig csak sejtett. Az informátor szerint a Nelson Mandela temetésén férjére megharagudó Michelle rádöbbent, hogy az elnök nem volt mindig hűséges hozzá. A Fehér Ház nem reagált a cikkekre.

Egyszer fent, egyszer lent

Nem ez az első alkalom, hogy válságba kerül az Egyesült Államok elnökének házassága. A párkapcsolati problémáik 2002-ben kezdődtek, amikor Obama – annak érdekében, hogy a szenátusi választásokon győzedelmeskedjen – a munkáját helyezte előtérbe, ez pedig érthető módon nem tetszett a feleségének. Legutóbb pedig Nelson Mandela temetésén rúgták össze a port.

Most úgy tűnik, hogy válságba jutott a házasságuk, pedig 2013 elején, Barack Obama beiktatási bálján még úgy tűnt, hogy minden rendben van férj és feleség között.

Megnézem
Összes kép (1)

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top