Sztárok

Visszamondta a Heti Hetesben való szereplését Stohl András

Gyakorlatilag mindenben megállapodott a Heti Hetes főszerkesztőjével, mégis lemondta a műsorban való szereplését Stohl András.

Stohl András meggondolta magát és visszamondta a Heti Hetesben való szereplését, amit korábban szívesen fogadott el. A színész sok színházi elfoglaltságára hivatkozva táncolt vissza – írta a Blikk. „Felkértek, hogy szereplejek a Heti Hetesben, de nem fér bele. Nagyon sokat dolgozom” – mondta Stohl. „Sajnálom, hogy egy tutira megbeszélt dolog nem jött össze. Felhívtam, hogy pontosítsuk az utolsó hetet. Azt mondta, nagyon sajnálja, de annyi elfoglaltsága van, hogy nem tud jönni. Tudomásul vettem a döntését, valóban sok munkája van… Hogy valami mögöttes dolog is van-e a háttérben, azt nem tudom, de nem is érdekel. Én mindenesetre nem tartom véglegesnek a döntését. Majd később felhívom telefonon” – mondta Ónodi György, a Heti Hetes főszerkesztője.

Lemondta a  Heti hetesben való szereplését  Stohl András

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése