Ez a beszélgetés egyébként a blogodra készül?
Ha az interjúkat tartalmazó weboldal is blognak számít, akkor igen.
Valójában az is egy blog. Te pedig egy blogger vagy. Feltételezem, azért nem hívod magad annak, hogy ne keverjenek össze sok írásképtelen idiótával, aki bloggernek nevezi magát.
Tudtad, hogy én nem szerettelek rögtön az elején?
„Tudom, már annyiszor fogadkoztam, de nem megy. Igenis dühös vagyok a vonalas gondolkodásra, a sematizmusra, a lustaságra, mások álláspontjának kontroll nélküli szajkózására. A gondolkodás lustaságára vagyok dühös…”
Nem tudtam. Ez nekem új. Miért nem szerettél?
Mert mindig nagyon kedves vagy, és ez gyanús volt. Aztán csekkoltalak a szakmában, és amikor mindenki azt mondta, hogy te tényleg ilyen vagy, és ez nem álarc, akkor kezdtem el válaszolgatni neked, meg interjúkat adni.
Szelídnek tűnsz, de biztos vagyok benne, hogy csak egy bizonyos pontig vagy az. Senki nem tud egész nap szelíd lenni.
Gondolom, te sem.
Én pláne. Nagyon kevés emberrel jövök ki jól, mert késztetésem van arra, hogy az emberek képébe vágjam, amit gondolok.
Még mindig?
Sajnos… Tudom, már annyiszor fogadkoztam, hogy igyekszem a nagy pofámon uralkodni, de nem megy. Igenis dühös vagyok a vonalas gondolkodásra, a sematizmusra, a lustaságra, mások álláspontjának kontroll nélküli szajkózására. A gondolkodás lustaságára vagyok dühös.
Majd egyszer vége lesz azoknak a pereknek, amelyek azért indultak, mert megmondom, mit gondolok bizonyos típusú emberekről (nagyon nevet). Ezek egyszer lezajlanak.
Konfuciusz mondta, hogy az őszinteség műveltség nélkül puszta durvaság. Ezt ismétlem állandóan magamban, hogy uralkodni tudjak magamon, és ne járjon a szám. Valószínűleg nem vagyok elég művelt ehhez. Sem.
A Marslakók televíziós sorozat tiszavirágélete egyértelműen kudarc?
Persze, hogy az. Mi más lenne?
Hogyan tetted helyre magadban?
Pont így, hogy vannak kudarcok az ember életében. A pszichológia ezt hívja krízisnek. Krízis ért, hiszen változott a magamról kialakult kép. Eredetileg ugyanis azt hittem, meg tudom csinálni, aztán kiderült, hogy mégsem. Ugyanilyen krízis lehet egy szeretett családtag elvesztése vagy a létbizonytalanság.
Sokat beszélgettem egy nálam sokkal okosabb emberrel, aki egyetemen is tanította a krízislélektant és annak kezelését. Szegény már meghalt, Isten nyugosztalja. Nagyon becsültem őt. Ő mondta mindig, hogy ilyen helyzetben az újrakeretezés az első művelet, amit el kell végezni. Ennek első lépése, hogy tudomásul vesszük, ami történt. Azt már nem lehet visszafordítani. Nem lehet visszamenőleg másképp csinálni azt, amit elrontottál.
Ma már másképp csinálnál dolgokat?
Nagyon sok mindent másképp csinálnék. Tetszik, nem tetszik, sajnos sok mindent benéztem. Már eleve azt is benéztem, hogy azzal az imidzzsel, amit lassan húsz éve építgetek, nem lehetek producer. Nem hiszik el. És azzal is tisztában vagyok, hogy mindezt kizárólag magamnak köszönhetem, hiszen én lóbáltam a hímtagomat, és én mondtam hülye vicceket. Még egyszer tehát nem lennék producer, de nyilván nem is kér meg erre senki.
Bizonyos értelemben véve mindenre szükség van. Hernádi Juci mondta egyszer, hogy visszafelé fejlődni nem lehet. Bármi történik, az előre viszi a világot. Nem keresek felelősöket azért, ami történt. Vagy ha muszáj, akkor ahogy már mondtam: én vagyok a hibás, és kész.
Tehát most újrakeretezel.
Már megtettem.
A lelked rendben van?
Teljesen! A lelkemnek semmi baja. Ha azt kérdeznéd, elégedett vagyok-e, abban már nem lennék biztos. Bizonyos értelemben véve igen, bizonyos értelemben nem. Mindig azon gondolkodom, milyen új dolgot találjak ki. Leginkább számítógépprogramok pattognak az agyamban. A legtöbb sikerélményt mindig a programozás adta és adja most is.
Általában megrendelésre programozol?
Is. Van egy szakterületem, amit sose fogsz kitalálni, hogy mi.
Gondolom, a média.
Az. Programozni sokan tudnak, kreatívan kitalálni valamit, az a nagyobb feladat. Ismerek egy szakmát, ezért leginkább televíziós szerkesztőségi rendszereket írok a legkülönbözőbb irányokban. Vannak kollégák, akik megtalálnak ötletekkel. És nekem is vannak saját ötleteim, amelyeket van kedvem megcsinálni.
Annak idején, mielőtt belevetettem volna magam a nagy budapesti médiaéletbe, Szegeden dolgoztam a városi televíziónál. Ráláttam a működésre, és kitaláltam, hogy képújságokat fogok írni. A helyi tévék az adásidejük nagy részét nem tudták kihasználni, így ez volt a legkézenfekvőbb megoldás, hogy 24 órában sugározzanak. Az ország nagy részét lefedtük akkori kedvesemmel, aki az adminisztratív ügyeket is intézte a cégünkben. Amíg vele nem találkoztam, mindenféle haverokkal alapítottam kft.-ket, de mindig rosszul jöttem ki a bizniszből. Egyikük folyton azt mondta, hogy ne együk meg az aranytojást tojó tyúkot – és eltette a bevételt. A képújságok bejöttek, gyakorlatilag abból éltünk, és több kalandos váltás után kedvesemmel már meg is tudtuk tartani, amit kerestünk.
Miért volt szükség a programozás mellett másra is?
Mert ha csak programozó maradtam volna, valószínűleg már főbe lőttem volna magam. Az egész napos programozástól depressziós leszel. Ülsz, csinálod, ülsz, nézed. Jó, hogy néha kijöttem ebből. Köszönöm, körülnéztem, de nem fogok semmit abbahagyni, mert jól érzem magam mindenhol. A tévében, a rádióban és a programozásban is.
Zárkózott ember vagy?
Igen. Azok közül, akit egyáltalán érdekel a személyem, talán sokan hiszik, hogy az életben is állandóan vidám vagyok, vicceket mesélek, vigyorgok. Francokat. Folyamatosan vidám emberekkel vannak tele a diliházak, én csak akkor vagyok harsány, amikor kigyullad a piros lámpa, és elindul a felvétel.
Van most melletted valaki?
Ha lenne, akkor sem mondanám meg. Olvasol kommenteket? Itt mindenki azt bizonygatja, hogy tojik az ismert emberek fejére, hogy nem érdeklik az ismert szereplők magánéletének részletei. Akkor tartsák magukat ehhez. Nincs senki, vagy van egy helyes ikerpár, mindkettő búvár, és öt méter mélyen szoktunk vacsorázni, vagy ha igényled, kitalálok még öt ilyet. Egyszer valaki rám kiáltott az utcán, hogy voltam-e már nővel. Nem így fogalmazott. Mondtam neki, hogy igen, pont tegnap, és a csaj mondta is, hogy a fia rá fog kérdezni. Sarkon fordult és elment. Ha valakit tényleg érdekel, hogy hogy vagyok, akkor mondom: jól, köszönöm. De ha csak nagyképűsködne velem, akkor kapja be.
A teljes interjút Sándor András Mélyinterjúk című kötetében olvashatod.
