Felesége tette világhírűvé Richard Strausst

Kármán Nikola | 2014. Január 31.
A keringőkirályokkal csak névrokonságban lévő Richard Strauss korának egyik legjelesebb zenei személyisége volt, aki felbecsülhetetlen művészeti hagyatékkal látta el az utókort. Törekvéseihez gyermekkorától megvolt az intellektuális és az anyagi háttere. Életének 85 éve alatt rangot adott a zeneszerzők népes táborának, társadalmi megbecsülést vívott ki az addig lenézett szakmának. Mindezek alapján egy szinte tökéletes életet gondolhatnánk számára, de nagy ára volt ennek: felesége irányította az életét.
Bállal ünneplik a Richard Strauss-évfordulót
150 évvel ezelőtt született Richard Strauss. Ebből az alkalomból számos kulturális eseményt tartanak, többek között az Ezüst Rózsa Bált az Operaházban március 1-jén, a farsangi időszak utolsó szombatján. A jótékonysági célú rendezvényen a művészeti és a sportélet képviselői találkoznak egymással. Az est háziasszonya Miklósa Erika lesz. A belépőjegyek árából mentőautót vásárolnak az Országos Mentőszolgálat számára.

Szerelem első vitára

Richard Strauss és felesége, Pauline de Ahna egymásra találása szinte filmbe illő. A fiatal énekesnő a müncheni operában játszott több darabban, amelyek közül néhányat Strauss vezényelt. Az egyik próbán annyira összekaptak, hogy a zenekar és a többi énekes előtt nyilvánosan kiabáltak egymással. A veszekedést az öltözőben folytatták, de amikor hosszú idő után kijöttek, a jelenlévők legnagyobb megdöbbenésére bejelentették, hogy ők mostantól egy párt alkotnak. Hogy mi történt az öltözőben, azt csupán sejteni lehet, de az biztos, hogy ez az esemény egy életre szóló kapcsolat kezdete volt.

Furcsa házasság – Az asszony hordta a nadrágot

Házasságkötésük után sem csitult az asszony temperamentuma, legendásan házisárkányként viselkedett. A szókimondó, akaratos, erőszakos nő rendkívül kemény kézzel fogta a férjét, és sokszor idegrohamokban tört ki. A környezetük szerint azonban ez imponált Straussnak, türelemmel viselte a nő szigorát, és többször is hangoztatta, hogy neki pont ilyen bánásmódra van szüksége. Azt is tudni lehet, miért. Strauss fiatalkorában ugyanis nagyon szétszórt volt, mindenbe belekezdett, de semmit nem fejezett be.

Élete akkor kezdett rendeződni, amikor felesége a kezébe vette az ügyeket. Azaz kellett neki egy nő, aki megszervezte helyette az életét, rákényszerítette a munkára akkor is, amikor nem volt kedve hozzá. Mindez meg is látszott a karrierjén: pályája megállás nélkül ívelt felfelé. A katonás rend bevezetésével Pauline elérte, hogy Strauss annyi pénzt keresett, amennyit előtte még egyetlen zeneszerző sem, ráadásul kizárólag a komponálásból és a dirigálásból sikerült fenntartania magát és családját. Ez pedig abban az időben szinte hihetetlen teljesítménynek számított.

Sírig tartó hűség

Nősülése előtt az ifjú Straussnak nem volt dolga soha más nővel, a haláláig tartó házassága alatt pedig pláne nem. A nők ugyan kerülgették a felkapott zeneszerzőt, de ő ügyet sem vetett rájuk, felesége pedig nagyon ügyesen távol tartotta tőle a „rajongókat”. Nem élt kicsapongó életet, a látszatra szürke egyéniség semmilyen feltűnést nem keltett kinézetével. Nem voltak kalandjai sem, bár ezt a környezetéből sokan elég különösnek vélték, ismerve az asszony jellemvonásait. Akiről a külvilág azt hitte, zenéjével és művészi nagyságával sorra hódítja a nőket, valójában hű férj maradt egy életen át.

Két mánia: a zene és a család

A sztárként befutott Richard Strauss után hiába futottak a nők, számára két lényeges dolog létezett: a művészete és a családja. Dalainak jelentős részét eleve felesége hangjára írta, akivel szívesen koncertezett. E darabok mind a közönség, mind a szakma szerint mesterművek.

A mester feleségének és fiának ajánlotta a Sinfonia Domestica című művét, amellyel beengedi a külvilágot az intim szférájába, és a családjával töltött egy napját beszéli el, részben humorosan. Témái a papát, a mamát és a kisgyermeket reprezentálják.

Botrányos vágyak

A komponista – bár saját bevallása szerint elégedett volt életével – vágyott az izgalmakra, és mint a legtöbb férfinak, neki is akadtak titkos érzései, gondolatai, amelyeket bújtatottan, zenéje segítségével fejezett ki. Nem nehéz olvasni a sorok között a nagy port kavart Salome című operája kapcsán. A darab előadásait a bemutatót követően évekig heves viták és botrányok kísérték. A tragikus történet mögött ugyanis pszichés indítóokokat lehet felfedezni.

 

Szerelem vagy érdek?

A rossz nyelvek szerint Pauline csak a sikerek és a pénz miatt ment hozzá és tartott ki Strauss mellett egy életen át, tekintve, hogy semmi közös nem volt bennük. Ez azonban aligha igaz így, hiszen válás esetén is óriási vagyonhoz jutott volna hozzá, ráadásul saját jogon is jómódú számított. Épp ellenkezőleg: sok mindenen átsegítették egymást, együtt élték át az első és a második világháborút is. Pauline még az énekesi karrierjét is feladta azért, hogy férje munkásságát támogassa, és őrizze a családi tűzhelyet fiuk, Franz születése után. Bár érzelmeit soha nem tudta, talán nem is akarta kimutatni, de hogy szerette férjét, bizonyítja az is, hogy alig egy évvel Strauss halála után ő is elhunyt. Óriási zenei hagyatékukat unokájuk gondozza, hogy Richard Strauss életműve mindig meghatározó maradjon.

Források: Harold C Schonberg: A nagy zeneszerzők élete; www.richardstrauss.at

Exit mobile version