Sztárok

Komoly aggodalmat okoz Ördög Nórának kislánya

Mint minden, világot éppen felfedező kisgyermek szüleinek életébe, Ördög Nóráékhoz is beköltözött az állandó aggodalom.

Komoly aggodalmat okoz Ördög Nórának kislányaEgy újszülöttnek minden vicc új – tartja a mondás. Ám ez igaz a világ minden dolgára. Nánási Pál és Ördög Nóra lassan egyéves kislánya éppen a nagy felfedező korba lépett, amikor a saját, kicsiknek való játékai kevésbé érdekesek, ellentétben azzal a rengeteg más dologgal, ami – ahogy egy másik mondás tartja – gyerek kezébe nem való.Mici nap mint nap emlékeztet arra a fontos tényre, hogy az egész világ egy nagy játék. Nem csak azok a tárgyak, amiket játékboltban vásárolunk, sőt általában nem azok az igazán szórakoztatóak. … azt figyeltem meg, hogy nem mindig tudok önfeledten együtt szórakozni a kislányommal, ha például megint megindul a nyolc csatlakozós hosszabbító felé, vagy könyékig turkál a virágcserépben” – kezdte új blogbejegyzésében a fiatal anyuka, aki ezután részletesen leírta, Mici mely tárgyak felfedezésével okoz számára komoly aggodalmakat.

Mici kedvencei a kábelek és vezetékek

A(z) “Neked volt már részed hasonló izgalmakban?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Persze, az én gyerekem is imádott mindent, amit nem lett volna szabad.

“Headset: De mondhatnám azt is, hogy minden kábel és vezeték, amely lehetőség szerint egy konnektorban végződik… Mici átszellemülten rágcsálja a fülhallgatót, bogozgatja a zsinórokat, de a kedvenc jelenetem, amikor hasonló korú barátnőjével testvériesen megosztoznak a kincsen, és nagy egyetértésben üldögélnek: egyikük szájában a jobbos, a másik szájában pedig a balos fülhallgató. Könyvek: természetesen nem a korban hozzá illő, hanem a puha papírból készült, fényes oldalakra nyomott, színes példányok, talán mert az gyorsabban emészthető, de legalábbis egyszerűbben szakad, mint a kemény karton. Nem is tudom, miért vagyok meglepve, hogy Mici a könnyen fogyasztható irodalmi alkotásokat preferálja… Bárcsak a sütőtök miatt lenne ilyen lelkes… Pityu minden testrésze” – írta az RTL Klub műsorvezetője, és hozzátette, óriási szerencséjük van, hogy négyéves vizslájuk végtelenül nyugodt természetű.

Lapozd végig Ördög Nóráról és Miciről készült képgalériánkat!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése