Sztárok

A Dal 2014: megvannak a döntősök!

Kialakult a nyolcas döntő mezőnye az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén, A Dal című show-műsorban.

A zsűritől a vasárnapi adásban a maximális pontszámot, azaz 40-et Kállay-Saunders András előadásában a Running című dal kapta, amely egy komoly témáról, a gyerekek elleni erőszakról szól. Mögötte az öttagú a cappella csapat, a Fool Moon végzett 38 ponttal az It Can’t Be Over című számmal. Ugyanennyit kapott Pál Dénes Brave New Worldje is, a zsűri végül az előbbit, a közönség pedig az utóbbit juttatta a döntőbe. Szintén a tévénézők sms-szavazataival került a nyolcas fináléba a Honeybeast, amely A legnagyobb hőst adta elő. A szombati középdöntőből szintén két énekes és két együttes került a február 22-i fináléba. Már csak néhány nap, és kiderül, hogy ki lesz A Dal győztese, aki képviseli majd Magyarországot az idei, 59. Eurovíziós Dalfesztiválon május 6. és 10. között a dán fővárosban, Koppenhágában. Ti kinek drukkoltok?

VV Viki kiütötte VV Dávidot

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése