Sztárok

Második gyermekét várja Christina Aguilera

Az énekesnőnek és vőlegényének, Matt Ruttlernek ez lesz az első közös gyermeke.

Bréking: terhes Christina Aguilera

Bár még csak két hónap telt el az évből, már most kijelenthetjük, hogy 2014 a bébibum éve lesz. A sztárcsemeték sorra születnek, emellett pedig lassan szinte minden napra jut egy híresség, aki bejelenti, hogy hamarosan anyai örömök elé néz. A minap például a korábban igencsak érdekes szülinapi frizurát villantó énekesnőről, Christina Aguileráról derült ki, hogy várandós.

X-Tina számára egyébként duplán jól indul az év, hiszen kedvese, Matt Ruttler nemrég megkérte a kezét.  “Matt-tel le sem tagadhatnák, hogy mennyire szeretik egymást, a kisbaba érkezésének híre pedig csak még inkább összekovácsolta őket” – nyilatkozta a pár egyik ismerőse a lapnak. A pluszkilóitól megszabaduló Christina és Matt egyébként 2010-ben, a Burlesque című film forgatásán ismerkedett meg egymással – a szerelmük pedig azóta töretlen. Az énekesnőnek már van egy kisfia, az ötéves Max.

Néhány nappal ezelőtt Simon Cowell, Jason Biggs és Mark Webber is megtapasztalta az apaság érzését. Galériánkban megnézheted, kinél hogy telt a szülést megelőző, valamint az azt követő időszak:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top