Sztárok

Frank Sinatra – Akinek megvolt fél Hollywood

Négy hónapja nem sikerült tisztázni Mia Farrow feltételezését, miszerint fiának nem is Woody Allen, hanem egykori férje, Frank Sinatra az apja. Ha így van, akkor Ronan Farrow Frank Sinatra negyedik gyermeke. Nem lennénk meglepve, ha felbukkanna még pár csemete, esetleg unoka, Sinatra ugyanis egész életében falta a nőket: négyszer nősült, ezen kívül kétszer volt vőlegény is, szerelmi élete legalább olyan viharos és kalandos, mint a karrierje. Most az életében főszerepet játszó kapcsolatait mutatjuk be.

19 évesen kötötte első házasságát

Veszélyes amorózók a 60-as évekből!
Frank Sinatra és baráti köre, vagyis a Rat Pack az 50-es, 60-as évek Amerikájában jóval többet jelentett néhány jóképű énekesnél. A pletykák szerint nemcsak a színpadot uralták, de nagy gazdasági és politikai hatalomra is szert tettek… A cikk folytatását itt találod.

Tiltott abortuszból meggazdagodott anya és orgazdaságért elítélt apa egyetlen gyermeke volt Francis Albert Sinatra. Nagy testsúllyal jött világra, nem sírt fel, ezért nagyanyja hideg víz alá tartotta, amitől végül lélegezni kezdett. Nyolcévesen énekelt egy helyi lokálban aprópénzért, 16 évesen tehetségkutatót nyert a Hoboken Four tagjaként, jutalmul koncertkörutat kaptak. Nem sokáig volt kedvére való a csoportos fellépés, ezért otthagyta a bandát, és New Jersey-ben kezdett énekelni. Alkalmanként 15 dollárt kapott, szegényesen és szerényen élt, de már ekkor is azt tűzte ki céljául, hogy egyszer multimilliomos legyen, hogy mindent és mindenkit megvásárolhasson. Márpedig idáig a színpadi út vezetett, az éneklés. Ezt komolyan is vette, olyannyira, hogy egy korai barátnője szerint nem volt valami nagy szám az ágyban. Ugyanis mindig csak énekelt, még közben is, de leginkább helyette!

Pedig alacsony termete, vékony alakja, félénk mosolya, valamint kék szeme a legkeményebb nőket is elvarázsolta. Marlene Dietrich sem tudott neki ellenállni. “A világ leggyengédebb embere” – mondta róla a német díva, Sinatra egyik első szeretője. Dietrich és Sinatra még azelőtt találkoztak, hogy az énekes befutott volna Hollywoodban. De ez sem késett sokáig, a 40-es évekre szupersztár lett. Egy születéskori fülsérülése miatt alkalmatlannak nyilvánították a katonaságra, így a harcok helyett koncertezett és gyönyörű nőkkel szórakozott, amivel sokak ellenszenvét kivívta az Államokban. Annak ellenére kereste állandóan a hölgyek társaságát, hogy 19 évesen, 1939-ben feleségül vette Nancy Barbatót, aki három gyermeket szült neki. 1948-ban született meg harmadik, házasságmegmentő gyermekük, Tina, ám végül 1950. február 14-én, Valentin-napon bejelentették a különválásukat.

Marlene Dietrich és Sinatra
Marlene Dietrich és Sinatra

Oscart hozó második házasság

Sinatra egy évvel később már Ava Gardnerrel volt együtt, akit később élete legnagyobb szerelmének nevezett. 1951. november 7-én házasodtak össze, 10 nappal az után, hogy kimondták Sinatra és Nancy válását. A sajtó a sárga földig lehordta Sinatrát, amiért otthagyta gyermekei anyját Gardnerért, és boldogan írták meg, hogy mekkora veszekedések várhatóak közöttük, hiszen karrierjük ellentétes irányba halad: Ava a kor egyik legnagyobb sztárja, míg Sinatra karrierje abban az időben épp lefelé zuhant. Ez akár el is választhatta volna őket egymástól, de Ava a szeretett férfi segítségére sietett és megszerezte neki Angelo Maggio szerepét a Most és mindörökké című filmben, mellyel Sinatra újra A listás sztár lett – nem utolsósorban azért, mert a szerepért Oscart kapott. Sinatra azonban ez alkalommal sem tudott hűséges maradni feleségéhez, emiatt otthonukban állandóan állt a bál, ’53-ban külön is költöztek, négy év múlva pedig elváltak, bár barátok maradtak.

Ava Gardner
Ava Gardner

Miért nem vette el Monroe-t?

1953 és 1966, a harmadik nősülése között Sinatra igazi playboyéletet élt, olyan nőket csábított az ágyába, mint Grace Kelly, de viszonya volt Judy Garlanddal is. Pár szerető után Marilyn Monroe melegítette Sinatra ágyát. Először 1954-ben találkoztak. Sinatra ugyanis jó barátja volt Monroe második férjének, Joe DiMaggiónak, még segített is leleplezni neki a szőke szexbomba szeretőit. Monroe azonban megbocsátott Sinatrának, és 1961 nyarán szenvedélyes viszony alakult ki közöttük. Sinatra feleségül akarta venni a színésznőt, de inkább egy dél-afrikai születésű táncos és színésznőt, Juliet Prowse-t jegyzett el. A 1961 őszétől a következő év elejéig tartó jegyességet Sinatra bontotta fel, mert menyasszonya nem volt hajlandó feladni a kedvéért a karrierjét. 

Grace Kelly és Frank Sinatra
Grace Kelly és Frank Sinatra

Nyolcszázmillás ajánlat a pápának

A hatvanas évek elejére Sinatra akkora hatalomra tett szert Hollywoodban, és olyan sikert aratott az Egyesült Államokban, hogy gyakorlatilag tálcán nyújtotta Kennedynek az elnökséget. Beszállt ugyanis a kampányába, és amerikaiak százezreit ösztönözte arra, hogy szavazzanak JFK-re. Ezután már mindent megtehetett: amikor fia az énekesi pályára lépett, megrendezte annak elrablását, hogy a sajtó heteken át csak vele foglalkozzon. Hogy félrevezette az egész világot, ez egy kicsit sem érdekelte. Egy vegasi hoteligazgató egyszer tiszteletlenül beszélt vele, erre megvásárolta a szálloda hitelét, majd egyszerűen kirúgta a direktort.  Sőt a legvadabb pletykák szerint nyolcszázmillió dollárt ígért a Vatikánnak, ha halála után a pápa feloldja minden vétke alól. Mi volt a vétke? Állítólagos maffiakapcsolatai meg a nők, na és az ezzel járó lelkiismeret-furdalás.

Sinatra jó barátságot ápolt Humphrey Bogarttal. Mindennap meglátogatta őt, amikor a színész haldoklott, majd búcsúzás után felsétált az emeleti hálószobába, hogy Lauran Bacallt, Bogart feleségét vigasztalja. Bogart halála után nem sokkal megtartották az eljegyzésüket. Bacall később azt írta könyvébe, hogy amikor a nyilvánosság tudomást szerzett a kapcsolatukról, Sinatra nem akart többé egy helyen lenni vele. A nő úgy érezte, hogy az énekes megfutamodik, és ennek hangot is adott. Sinatra dühbe gurult és felbontatta az eljegyzésüket.

Lauran Bacall
Lauran Bacall

Ki az apja Ronan Allennek?

Sinatra ötvenegy éves korában nősült harmadszorra:1966. július 19-én vette el a 21 éves Mia Farrow-t. A szupersztár és a kezdő színésznő szerelme azonban hamar kihunyt. Ez nagyban köszönhető annak, hogy Farrow nem a férje filmjében, hanem a Rosemary gyermeke című thrillerben vállalt szerepet. Sinatra pedig, végtelenül megalázó módon, az egész stáb előtt nyújtotta át neki a válókeresetet. Mia aztán Woody Allen karjaiban talált vigasztalást, bár ha igaz, amit tavaly állított, mármint hogy fia, Ronan, nem Woody, hanem Sinatra gyermeke, akkor vissza-visszajárt egykori férje ágyába.

Frank Sinatra és Mia Farrow
Frank Sinatra és Mia Farrow

Sinatra ebben az időben a világot járta. Akármerre is ment, a híres és hétköznapi nők egyaránt odavoltak érte. Még hűvösebb szépségek is, mint Victoria Principal, aki a Dallasban Pamela Ewingot alakította, megfordultak az ágyában. 

Az utolsó feleség

Sinatra végül negyedszer is oltár elé állt, egy Barbara Marx nevű hölgyet vezetett oltár elé 1976 júliusában. Ki tudja, miért, talán mert Barbara erős kezű feleség volt, vagy mert Sinatra hatvanon túl már nem volt az a nagy playboy, mint egykor, a negyedik feleségéhez hű maradt. Valószínűleg ő volt az egyetlen nő az életében, akit nem csalt meg, vagy eddig még nem derült ki. 22 évig éltek együtt. Frank Sinatra 1998. május 14-én szívroham következtében halt meg. “Vesztettem” – ez volt utolsó mondata. Halálát követően kedvenc városában, legendás koncertjeinek, mulatozásainak színhelyén, Las Vegasban 10 percre kihunytak a fények. Az akkori elnök, Bill Clinton is megemlékezett az énekesről, Sir Elton John pedig minden idők legjobb előadójának nevezte.

Frank Sinatra és Barbara Marx
Frank Sinatra és Barbara Marx

Forrás:
Anthony Summers, Robbyn Swan, Sinatra: The Life
Michael Freedland: All the Way: A Biography of Frank Sinatra
Bradányi Iván: A kék szemű gengszter – Frank Sinatra életrajza
Frank Sinatra hivatalos honlapja

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top