Sztárok

Bajor Imrének agydaganata van

Bajor Imre feleségének elege van az állandó cikkekből. Először és utoljára a Blikknek nyilatkozott: a kicsi huszárt agydaganattal kezelik Kínában.

Bajor Imrének agydaganata vanHetek óta az egész ország drukkol Bajor Imrének, hogy meggyógyuljon, ám eddig igazán senki sem tudta, mi is lehet a nagy baj oka. Sokan korábbi térdproblémáira gyanakodtak, ezt erősítette volt párja is, aki a közelmúltban arról mesélt, hogy közös lányuk szalagavatóján az egész család megdöbbent, amikor a Heti Hetes egykori sztárja botra támaszkodva érkezett.

Még nem tudják, mivel állnak szemben

Bajor a napokban fiával utazott Kínába, a barátok által összegyűjtött pénzen, hogy megkezdjék a gyógykezelését. “Imrének agydaganata van. Az agydaganat a stressztől jön elő, az életviteléhez annyiban van köze, hogy az előző években rengeteg stressz ért minket…. Az Imre agyában lévő tumorról még nem tudják, hogy milyen típusú, csak egy ciszta vagy netán komolyabb a baj” – mondta el a Blikknek Bajor Ildikó. Az asszony hozzátette, hogy férje azért nem tud járni, mert a daganat a mozgásért felelős területet nyomja. Azonban az egész család bizakodó, elmondta, Bajor nincs olyan rosszul, hogy külön orvoscsoport kísérje, szállodában lakik nagy fiával, csupán a kezelésekre megy be az ősi kínai gyógyászattal is foglalkozó kuangcsoui kórházba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top