Sztárok

Ő segíti majd Ördög Nóra munkáját a Szombat Esti Lázban

Ördög Nóra mellett személyi asszisztens dolgozik majd a Szombat Esti Lázban.

Ahogy arról már a Nők Lapja Café is beszámolt, Ördög Nóra visszatér a képernyőre, munkáját pedig végig személyi asszisztens fogja segíteni a Szombat Esti Láz című műsor alatt – írja a Blikk. “Az egész stáb nagyon boldog volt, amikor megtudtuk a hírt. Korábban már dolgoztam együtt Nórival, amikor Micit várta, és most sem tudtam elképzelni, hogy más vezesse a Szombat Esti Lázat. Nóri mellett végig egy személyi asszisztens dolgozik majd a műsorban, Karczagi Csilla lesz. Most egy sokkal modernebb műsorral készülünk a nézőknek, nem annyira a nagyestélyié lesz a főszerep… Biztos vagyok benne, hogy jó hangulatú lesz a műsor. az pedig külön öröm, hogy a műsorvezető babája is részt vehet a show-ban” – mondta Schiwert-Takács László, a műsor kreatív felelős szerkesztője.

Ördög Nóráról és kislányáról, Miciről készült képgalériánkat, itt megnézheted:

gallery item
Megnézem
Összes kép (5)
gallery item

Ördög Nóra és kislánya

Fotó megosztása:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése