22 év házasság után elvált David Guetta és felesége, Cathy. Egy párizsi bíróságon már ki is mondták a válást, de a hírek szerint a házaspár egyik tagja sem volt jelen.
A híres francia DJ – aki tavaly a Szigeten is fellépett – 1992-ben ismerkedett meg Cathyvel, akit még ugyanebben az évben feleségül vett. A házaspár – akinek egy 10 éves kisfia (Elvis) és egy 6 éves kislánya (Angie) van – gyakran dolgozott együtt zenei projekteken, fellépéseken. Guettaék válásának az oka nem ismert. Két évvel ezelőtt Ibizán még nagy boldogságban ünnepelték 20. házassági évfordulójukat, sőt házassági fogadalmukat is megújították.
A 46 éves Grammy-díjas zenész egyébként olyan neves előadókkal dolgozott együtt, mint Rihanna, Jennifer Lopez, Madonna, vagy éppen Avicii, akinek a Wake Me Up című slágeréből a cappella feldolgozás is készült.