Sztárok

75 éves a csillagszemű Terence Hill

A spagettiwestern egyik koronázatlan királya, a legszebb szemű pap, a legjóképűbb pofonosztó és a legsunyibb pókerarc nélküli pókeres. Így ismerjük a filmekből Bud Spencer örök másik felét, aki igazából Mario Girotti, és nem is a felesége után vette fel a művésznevét. Terence Hill ma 75 éves.

Nincs ember a földön, aki ne látott volna már életében legalább egy Terence Hill-filmet. Szinte felsorolni is nehéz lenne, hány mozifilmben szerepelt a félig olasz, félig német származású színész, a nők kedvence, ezért mi sem ezzel próbálkozunk. Ellenben összeszedtünk néhány tényt, amit eddig nem biztos, hogy tudtál a mai napig kölyökképű színészről, akinek csibészes tekintete mögött szomorúság lakozik.

1. 1939. március 29-én született Velencében Mario Girotti néven, majd 1942-ben szüleivel Németországba költözött. Hatéves koráig csak németül beszélt.

65 éves a csillagszemű Terence Hill
 

2. 1951-ben Dino Rossi rendező fedezte fel, munkát is ajánlott neki egyik készülő filmjében, ezért az egész család visszaköltözött Rómába.

65 éves a csillagszemű Terence Hill
 

3. A Haragban a világgal című filmben szerette meg James Deant, és lett az egyik legnagyobb rajongója.

65 éves a csillagszemű Terence Hill
 

4. Az 1967-es Isten megbocsájt, én nem – Bunyó húsvétig című filmben szerepeltek először együtt Bud Spencerrel. Legalábbis sokáig ezt hitték, hisz később kiderült, hogy az 1959-es Hannibál című filmben – még saját nevükön – mindketten játszottak, igaz, közös jelenetük nem volt.

65 éves a csillagszemű Terence Hill
 

5. A film producerei a film népszerűsítése végett elé tettek egy húsz nevet tartalmazó listát, amiből édesanyja nevének kezdőbetűi után a Terence Hill nevet választotta ki magának.

6. Még ugyanebben az évben, mindössze két hónap ismeretség után, feleségül vette Lori Zwicklbauert, akitől egy fia született, Jess, és örökbe fogadtak egy másik fiút, Rosst.

65 éves a csillagszemű Terence Hill
 

7. Mind a két fia követte őt a pályán, Ross-szal a Don Camillóban és az 1987-es Keményfejű című filmben együtt is játszottak. Három évvel később azonban a mindössze 17 éves örökbefogadott fiuk egy tragikus autóbalesetben elhunyt. Hill azóta se dolgozta fel az elvesztését.

65 éves a csillagszemű Terence Hill
 

8. A hetvenes években felajánlották neki a Rambo főszerepét, ám ő túl véresnek találta a forgatókönyvet, ezért visszautasította.

65 éves a csillagszemű Terence Hill
 

9. Bár csak 12 évesen tanult meg lovagolni, később igazi lovasguru lett.

65 éves a csillagszemű Terence Hill
 

10. Három filmet is rendezett, köztük a Lucky Luke-ot, a Don Camillót és a Bunyó karácsonyig is az ő neve alatt futott. 2009-ben pedig megrendezte és a főszerepet is eljátszotta a Doc West című spagettiwesternben.

65 éves a csillagszemű Terence Hill
 

11. Bud Spencerrel összesen 18 filmben szerepeltek együtt. 1985-ben különváltak, majd 1994-ben a Bunyó karácsonyig című film kedvéért újra összeálltak, de ezek után többé nem forgattak együtt.

65 éves a csillagszemű Terence Hill
 

12. Kedvenc színésze Mel Gibson.

65 éves a csillagszemű Terence Hill
 

13. Nemcsak a filmvásznon, a magánéletben is nagy pókeres.

65 éves a csillagszemű Terence Hill
 

14. 1975-ben Bambi-díjjal jutalmazták (ez a Bild und Funk tv-magazin által évenként kiosztott televíziós és médiadíj – a szerk.), 2002-ben pedig a 42. Monte-carlói Televíziós Fesztiválon a Don Matteóért elnyerte a legjobb színész díját. 2010-ben – Bud Spencerrel együtt – egész életművükért elnyerték a David di Donatello-díjat (ez az egyik legjelentősebb olasz filmművészeti díj, amit az Olasz Filmművészeti Akadémia ad át – a szerk.).

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top