Sztárok

Ő a Republic új frontembere

Rengeteg változás várható idén a Republic életében – írja a Bors.

Bódi László Cipő halála után Sipos F. Tamás vette át az együttes vezetését, az ő távozása után a frontember szerepe nagyrészt Boros Csabára hárul majd – írja a Bors. “A huszonhárom év alatt, amíg a zenekar Cipővel működött, sokat énekeltünk együtt a színpadon és a színfalak mögött is. Ismertük egymást, egy pillantásból tudtam, hogy mikor, milyen szólamban akar énekelni, és aszerint követtem. Az új dalunkban már az én hangom szól. A Republic együttes jelenleg négy tagból áll, de lesznek közreműködők, akik az én hangomat erősítik majd. Hogy kik, az még képlékeny” – mondta Boros Csaba, aki azt is elárulta, hogy a Republic új nagylemezzel is készül.

Ő a Republic új frontembere

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top