Sztárok

VV Teo érzelmeket produkált, megsiratta Zsoltot – videó

Bár a villalakók közül csak Iza várta vissza Krisztiánt, a nézők mégis neki szavaztak bizalmat. A többiek – még Teo is – megsiratták Zsoltot.

VV Könnyek között fogadta Krisztiánt Teo, aki nem örömében, mint inkább bánatában ejtett könnyeket. A fekete hajú lány – akiről néha el is felejtjük, hogy a villában van – a Való Világba való beköltözése óta először, vagy talán másodszor produkált érzelmeket. Egyszer üvöltözött, most pedig pityergett. Ezt is megéltük. Ellentétben vele, Viki is egyre nehezebben viseli, ha nem is a bezártságot, de társai viselkedését. A kiszavazás előtti napon ugyanis csúnyán, de joggal nekirontott a többieknek.Valaki itt annyi pénzt nyer, egy lakást meg egy kocsit, amennyit életében nem keres össze. Olyan nagy dolog felvenni azt a mikroportot egyébként, hadd kérdezzem már meg? Fejezzétek már be! Kik vagytok ti? Celebek? Azok vagytok, nagy sztárok vagytok” – hagyta faképnél társait Viki, akik köpni-nyelni nem tudtak a kirohanás után. Krisztián és Zsolt párbaja előtt pedig Zsófinak vallotta be, hogy titkon egykori jó barátjának drukkol, aki miatt néhány könnycseppet is elmorzsolt.

Viki vallomását itt megnézheted:





Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top