Sztárok

Leonardo da Vinci titokzatos élete – 562 éve született

Leonardo da Vinci személye és munkássága számunkra lenyűgöző, bár ő maga élete alkonyán folyton azon kesergett, hogy nem alkotott semmi maradandót. Annak ellenére, hogy ő nem így érezte, minden fellelhető írás szerint zseni és polihisztor volt, akinek szavai, tervei és művei több mint fél évezred után is nagy hatást gyakorolnak a mai kor emberére. A művész 562 éve született, ennek apropóján szedtük össze azt a 10 érdekességet, amit talán még nem tudsz róla.

1. Törvénytelen gyerekként látott napvilágot, egy magas rangú ügyvéd és egy szolgasorban lévő nő gyermekeként. Az anya egyes források szerint egy török rabszolga volt, mások szerint egy helyi földműves lánya. Az az egy biztos, hogy babakorában elhagyta fiát, akiről végül apja “gondoskodott”. A férfi fattyúként tekintett Leonardóra, és érzelmileg teljesen elutasította. Ennek ellenére a taníttatására nagy gondot fordított, és házitanítókkal vette körül.

“Gondolkozz, ahogy apád tanított. Élj, ahogy anyád tanított.”

A Vinci melletti Anchianó, itt született Leonardo
A Vinci melletti Anchianó – itt született Leonardo da Vinci


2. Mona Lisa mosolyát számtalan módon magyarázták eddig, és biztosak vagyunk benne, hogy még tartogat a jövő újabb teóriákat. Az egyik feltételezés szerint azért mosolyog ilyen rejtélyesen, mert titokban kisbabát várt. A másik felvetés szerint a mosolya azoknak a zenészeknek szólt, akik szórakoztatták, míg Leonardo lefestette. Van harmadik teória is, eszerint a Mona Lisa igazából Leonardo önarcképe, huncut módon női álruhában megfestve, ezért fakadt titokzatos mosoly ajkain. Kétségkívül ez a legszórakoztatóbb magyarázat.
Mona Lisa mosolyát tudományosan is próbálták megfejteni: arcfelismerő szoftvert engedtek rá, ami alapján a híres mosoly 83 százalék boldogságból, 9 százalék undorból, 6 százalék félelemből és 2 százalék dühből áll össze.

“A látás új fajtája abban áll, hogy ha figyelmesen nézel egy falat, amelyet mindenféle foltok tarkítanak, olyan dolgokat látsz meg, amik csak a te képzeletedben születnek meg.”

A Mona Lisa a párizsi Louvreban
A Mona Lisa a párizsi Louvre-ban


3. Meglepő módon Leonardóról nem maradt fenn egyetlen fiatalkori önarckép sem, csupán egyetlen idősebb festményt ismerünk róla. Leírások szerint azonban a zseniális elme egy gyönyörű férfitestben élt, emiatt még inkább sajnáljuk, hogy nem láthatjuk soha már.

 Leonardo da Vinci titokzatos élete – 562 éve született

4. Vegetáriánus volt, mert ellenezte az állatok leölését, ami önmagában véve még nem túl izgalmas, hiszen vagyunk így pár millióan ezen a bolygón. Ám annak fényében, hogy ilyen felfogással simán felhasznált állati és emberi testeket is a kísérleteihez, már érdekességgé válik. Hogyan különül el egy emberben az életvédő és a tudós? Nos, így: kicsit skizofrén módon, önmagával ellentmondásba keveredve.

“Mások halála teszi lehetővé, hogy éljünk.”

 Leonardo da Vinci titokzatos élete – 562 éve született


5. Bill Gates 1994-ben 30 millió dollárért vette meg a Codex Leicestert, Leonardo da Vinci egyik jegyzetfüzetét. Ahogy Bill Gates mondta, azért adott ki ennyi pénzt a füzetért, mert mindig is nagy rajongója volt Leonardo munkásságának, és szeretett volna belelátni, hogyan dolgozott, működött a zseni, hogy tanulhasson belőle. A füzet azóta is inspirálja őt, holott természetesen nem számítógépekről szól, hanem Leonardo a víz természetével kapcsolatos felfedezéseit írta le benne. A Windows Vista indulásakor Gates közkinccsé tette szerzeményét, hogy más is okuljon és épüljön általa.

“Csak eszednek és lelkednek olvasás útján nyert kincse jelenti az igazi gazdagságot, mert ez nem vész el és nem hagy el soha.”

 Leonardo da Vinci titokzatos élete – 562 éve született


6. Nézed a Da Vinci démonai című sorozatot? És ismered a hátterét? A mostanra már világhírűvé vált – amúgy tényleg zseniális – sorozat azon a 7000 oldalnyi Leonardo-íráson alapszik, amit eltűntnek nyilvánítottak. Becslések szerint ugyanis 13 000 oldalnyi feljegyzést  hagyott hátra a művész az utókornak, ám ebből csupán 6000 oldalt találtak meg. A hiányzó tengernyi írás adta az ötletet a sorozathoz, mert a kutatók szerint ez a 7000 oldal épp húszas éveiről szólhat.

 Leonardo da Vinci titokzatos élete – 562 éve született

7. Leonardo szerette a madarakat. Olyannyira, hogy a repülésük titkát is meg akarta fejteni. A legendák szerint sikerült is neki, és valóban tudott repülni. Erről cáfolatokat is szép számmal találtunk, így bizton nem állíthatjuk, hogy szárnyra kapott volna, ám tény, ami tény: a madarak tanulmányozása közben sokféle repülőszerkezetet tervezett, köztük olyat is, ami állítólag a mai helikopter elődje volt. A madarak szeretetét és a művész szárnyaló elméjét egyébiránt biztos párhuzamba vonnánk, ha pszichológusok lennénk.

“Ha egyszer megízlelted a repülést, utána úgy fogsz járni a földön, hogy szemed az eget fürkészi, mert ott voltál fent és oda vágysz vissza.”

 Leonardo da Vinci titokzatos élete – 562 éve született


8. Leonardo megszállottan vizsgálta az eget, melynek az lett a végeredménye, hogy elsőként ő fejtette meg az ég kékségének miértjét.

 Leonardo da Vinci titokzatos élete – 562 éve született

9. Kétkezes paranoiás diszlexiásként Leonardo képes volt az egyik kezével rajzolni, míg a másikkal visszafelé, tükörírással írni. Sokan ezt nehezen olvashatónak tartották, de jó eséllyel pont ezt szerette volna elérni a művész.

“A tapasztalat igazolja, hogy aki nem bízik semmiben, az nem csalatik meg soha.”

 Leonardo da Vinci titokzatos élete – 562 éve született


10. A Codex Arundel 44. oldala azt bizonyítja, hogy nagy rajongója volt a nemi szerveknek, az egészet teleírta a pénisz legkülönbözőbb vicces szinonimáival.

“Az idő titokban repül el és mindenkit becsap. Semmi sem múlik gyorsabban, mint az évek, ám aki erényt vet, az hírnevet arat.”

 Leonardo da Vinci titokzatos élete – 562 éve született

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top