Sztárok

Így fogadta a zsűri Kállay-Saunders dalát Koppenhágában

Az első elődöntőben résztvevő országok, valamint a kiemeltek közül Franciaország, Spanyolország és Dánia zsűrije előtt mutatta be produkcióját hétfőn este Koppenhágában az Eurovíziós Dalfesztivál 16 előadója, köztük a magyar Kállay-Saunders András, aki a Running című dal előadásával meggyőző teljesítményt nyújtott a főpróbán.

Az első elődöntőt ugyan csak kedden este tartják a dán főváros kikötőjében, az Eurovíziós Szigetté átalakult Refshaleöenen, az egykori hajógyári hangárban, a B&W Hallernében, ám a résztvevő országok öt-öt tagú szakmai zsűrijei hétfőn tekintették meg a produkciókat. A főpróba fizető nézők, telt ház előtt zajlott.

A zsűrik – teljes titoktartás mellett – pontoztak is, ez adja a versenyzők értékelésének egyik felét, a másikat a tévénézők szavazatai: a keddi első elődöntőben az utolsó dal elhangzását követő 15 percben lehet sms-ben voksolni, de az egyes országok szavazói saját fellépőiket nem értékelhetik. A kétféle pontszám egyenlő arányú kombinációja alapján dől el, hogy a keddi elődöntő 16 előadójából melyik tíz kerül a május 10-i fináléba. Hasonló szabályok alapján jut be tíz másik induló a csütörtöki második elődöntőből a 26-os döntőbe, ahol hat kiemelt ország előadója már ott van.

A zsűris főpróbán a Magyarországot képviselő Kállay-Saunders András -– aki kedvese, Tolvai Reni helyett annak plüssmackóját vitte magával Dániába – utolsóként lépett színpadra, egyszerű fekete pólóban. A Running – szerzője az énekes és Szakos Krisztián – előadása során a kifutóra is kisprintelt, a háttérvetítés alapját a tűzvörös fények képezték, a dal komoly mondanivalója, a gyerekek elleni erőszak témája a legvégén csúcsosodott ki: a dramaturgia szerint az énekes védte meg a táncoslányt, Likovics Alexandrát a másik táncostól, Nagy Tibortól. A helyszínen a közönségnek tetszett a produkció.

“Örülök, ha kívülről jól szólt, én nem igazán tudom, mi történik velem, amikor a színpadon vagyok. Remélem, kedden is sikerül hasonlóan előadni a dalt” – mondta Kállay-Saunders az öltőzőbe menet. Kitért arra, hogy még soha nem lépett fel ilyen nagy helyen és ekkora közönség – tízezer ember – előtt, mint ahogy a hang- és fénytechnika, a színpadi lehetőségek is lenyűgözőek voltak, amit mind nagyon élvezett. “Jól éreztem magam, de mindig lehet javítani, várom, hogy a tévénézők is láthassák a produkciót” – mondta az énekes, akit teljesen szétszed a nemzetközi sajtó.

A főpróbás produkciók közül a végső győzelemre is esélyesnek tartott örmény Aram MP3 nagy sikert aratott a helyi közönség soraiban, de az Eurovízióra hetedik próbálkozásra kijutott svéd Sanna Nielsen előadását, az orosz Tolmacsevi nővéreknek a tündérek ragyogására építő produkcióját, az ukrán Marija Jaremcsuknak az óramű tiktakkolását megéneklő dalát, valamint a portugál Suzy tüzes ritmusú táncdalát is ováció övezte.

A kedd és csütörtök esti koppenhágai elődöntőket, illetve a szombati döntőt az M1 élőben közvetíti a helyszínről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top