nlc.hu
Sztárok
VV Viki: “élveztem, hogy a többiek idegesek, kiakadnak a taktikámtól”

VV Viki: “élveztem, hogy a többiek idegesek, kiakadnak a taktikámtól”

Viki nem akar celeb lenni, ennek ellenére jelentkezett egy olyan műsorba, amelynek szereplői, hát nem sok produktumot tudnak felmutatni. Megvolt rá az oka – legalábbis ezt mondja.

vv viki interjúValaki tíz éven keresztül kézilabdázik (ebből kettőt Franciaországban), majd hazaköltözik, elkezdi a Testnevelési Egyetemet, közben pedig jelentkezik a Való Világba. Mégis miért?

A mai napig hiányzik a kézilabda, és így jött a Való Világ: le akartam foglalni magamat valamivel. Amikor kiderült, hogy itthon már nem tudok leigazolni, elkezdtem értékesítőként dolgozni egy hazai telefonszolgáltatónál, ami végtelenül unalmas és monoton volt, de azért szerettem, amit csinálok. Egyik nap ültem otthon, pont ment a tévében a VV6 beharangozója, és elküldtem az SMS-t. Persze senkinek nem szóltam róla, tudtam, hogy a szüleim nagyon kiakadnának, hogy jelentkeztem.

Szerinted jogtalanul?

Nekem nagyon tetszik maga a Való Világ konstrukciója, a felépítése, szerintem ez egy jó játék, de a legtöbb ember értelmezésében ez sajnos elment rossz irányba. A VV előnév nem feltétlenül pozitív jelző, ami többek között annak is következménye, hogy a játékosok egy része, miután kikerült a villából, készpénznek vette, hogy ő már valaki, hogy letett valamit az asztalra. A kérdésedre válaszolva: én azt akartam megmutatni, hogy nem feltétlen csak a szép, dekoratív lányok tudnak bekerülni, és azt, hogy ez egy taktikai, logikai játék. A szüleimnek csak akkor mondtam el, amikor már tudtam, hogy bemehetek a villába. Nagyon ellene voltak, nagyon nem támogattak, de én meg úgy voltam vele, hogy mindent felteszek egy lapra, lesz, ami lesz.

“Utálom a buta és primitív embereket” – ez állt anno a bemutatkozásodban. A beköltözés előtt másra számítottál?

Nem gondoltam volna, hogy bent ennyire szélsőségesek lesznek az emberek hozzám képest. Néztem az előző szériákat, és azt gondolom, hogy ott igenis volt több értelmiségi, aki játszotta ezt a játékot – például Attila. Tele voltam félelmekkel, de úgy léptem be az ajtón, hogy biztos nem lesz annyira rossz, csak lesznek bent olyan taktikusok, mint én – ehhez képest nem ezt kaptam. Az első pillanatban felmértem, hogy milyen ez a társaság, hogy mennyire tapasztalatlanok.

Végül Zsófi lett a barátnőd bent, ami azért érdekes, mert két teljesen más világ vagytok ő például nem hisz az őskorban, hiszen az szerinte egy “mendemonda”, míg te igen.

Zsófit nagyon megkedveltem, ő egy bájos, cuki, roppant jóindulatú lány, aki nem tudja elképzelni, hogy van rossz dolog a világon. Én irigylem tőle azt, hogy mindenre pozitívan tekint. Ő volt az egyetlen, aki még akkor is elhitte, hogy jó vagyok, amikor éppen ártottam neki. Zsófi nem hisz az őskorban, de ezzel nincsen semmi baj, hisz helyette a mesékben, talán jobb is így.

Palira veszed, és manipulálod az embereket – azt mondod, mindezt szórakozásból teszed.

Nem akarok senkit sem megsérteni, de nekem nagyon intelligens családom van, a szüleim elvárják, hogy tanuljak, és nagyon furcsa volt olyan emberekkel beszélgetni, akiknek a kettő meg kettő egyenlő öttel. Ott ültem, mosolyogtam, néha nevettem rajtuk, de volt, hogy elképedtem, mert úgy viselkedtek egymással, ami nem emberi. Be voltunk zárva egy “luxusketrecbe”, és mindannyian egy játékot játszottunk, egy célért, ki jobban, ki rosszabbul. Ők sokszor nem értették, amit próbáltam kommunikálni feléjük, ez pedig – hogy nem értik, amit mondok – még inkább izgalmassá tette számomra a játékot. Elkezdtem élvezni, hogy idegesek, hogy kikészülnek, hogy kiakadnak a taktikámtól.

vv viki interjú


Elsősorban a szüleidnek akartál bizonyítani. Szerinted ők helyénvalónak tartják, hogy Aurelióval csak a hecc kedvéért csókolóztál?

Rettegtem, hogy vajon mit fognak szólni a viselkedésemhez, de próbáltam úgy élni bent, hogy ne legyek közönséges. Megmaradtam önmagam, de csináltam olyan dolgokat, amelyeket mások esetleg gusztustalannak tartottak. Erre viszont azt mondom, hogy legalább nem játszottam meg magam.

A VV előnevet egy tekintetben biztosan kamatoztatni tudod majd, könnyebb lesz ismerkedni. A bent léted alatt többször hangoztattad, hogy nincsenek barátaid.

Nem szeretem közel engedni magamhoz az embereket, mert tudom, hogy csalódni fogok bennük. Valamennyi szociális életem azért van, a testvéreimmel, a csapattársaimmal el szoktunk járni ide-oda, de őket nem lehet úgy igazán barátoknak nevezni, inkább haverok. Érdekes, ahogy hozzám viszonyulnak az emberek: kedvelnek, szeretik a fanyar, ironikus humoromat, valamiért azonban mégsem vagyok senkinek sem a barátja.

Áldás vagy átok a VV név?

Nekem nehéz, hogy már nem Pácz, hanem egy VV előnevű Viki vagyok.  Nem szeretnék celeb lenni – ha mégis az leszek, akkor maximum az a jófajta celebritás.

Ezt mit takar pontosan?

Itt van például Aurelio: megnyerte a műsort, ezúton is gratulálok neki, de ő már most elhiszi, hogy ez örökké így lesz. Egy magamutogató gyerek, akit nem feltétlenül az eszéért kedveltek meg a nézők (ellenben nagy szíve van!), de remélem, hogy a pénz egy részét arra is költi majd, hogy továbbfejlessze magát, hogy tanuljon. Ő most szerintem hátradől, azt gondolja, ő a “király”. Azt gondolja, hogy örökké “sztár” lesz, és ez nagyon bosszant engem.

vv viki interjúÉrdekes, hogy ez csak most szúrt neked szemet, hiszen négy hónapig együtt éltetek. Az adások alatt többször hallottuk, néhány játékostól az “én már letettem valamit az asztalra” kezdetű mondatot, és úgy éreztük, hogy azok a villalakók egy másik naprendszerben élnek.

Két hónap után mindenki elhitte, hogy ő – azért, mert benne van a tévében – már celeb. A kedvencem az volt, amikor elmondták, hogy büszkék magukra – de mégis mire? Akárhányszor megkérdeztem tőlük, hogy miért nem játsszák a Való Világot – hiszen, ez egy játék – azt a választ kaptam, hogy ők így játszanak. Ettől függetlenül, minden egyes villalakótársamtól tanultam valamit.

Például, hogy a deltoidnak minimum két átlója van?

Ádám szerint. (nevet)  A röhej az egészben, hogy volt rajtam kívül tizennégy ember, és mindenki megtanított valamire, valami olyanra, ami hiányzott belőlem. Aurelióban például nem szerettem, hogy sokszor számomra közönségesen viselkedett, viszont olyan tisztelettel beszélt az édesapjáról, mint senki más. Mindig csodálattal néztem rá, amiért ennyire szereti az apukáját, és azért, ahogy a barátairól beszélt. Nyilván nekem nincsenek olyan barátaim, mint neki ezért nagyon szerettem hallgatni a sztorijait.

Kíváncsi vagy, hogyan ihlette meg Jude Law Bagi Ivánt? Kattints a Hír24 oldalára!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top